Always in my heart-Larry

Sziasztok!
Igen, tudom nincs mentség, eltűntem!:( Sajnálom. De augusztus végére bejött egy csomó nyaralás, még az utcsó hétre is, ami amúgy szabad lett volna.:( Utána pedig elkezdődött a suli, azt sem tudom hol áll a fejem.
Na, de végre őszi szünet!:D Az LFN íródik, ma pedig megleplek titeket egy Larry one-shottal, amit egy kép ihletett meg, amit egy Larrys csoportban láttam.

Remélem tetszik, kérek véleményeket!:)
Puszi xx



Szinte rohanva közelítettem meg a kocsimat, olyan gyorsan el akartam tűnni erről a helyről. Utálok ennek a nőnek a közelében lenni, csak akkor vagyok hajlandó egy helyiségben lenni vele, ha nagyon muszáj. Például, amikor gyerekcsere van. Freddie. Nagyon aranyos kisfiú. Kár, hogy nem vagyok az apja. De még Briana sem az anyja. Az egyik menedzsment tag gyereke, aki néha napján odaadja nekünk, mikor egy-egy kép készül, vagy épp az említett gyerekcsere történik.
Fejemet megrázva vertem ki ezeket a dolgokat az agyamból, mert most mindenennél fontosabb, hogy hazamegyek. Harryhez. Alig várom, hisz négy napja nem láttam szegényt, és telefonálni is összesen csak kétszer tudtunk.
Beletapostam a gázba, és már ki is hajtottam a főútra, hogy a leggyorsabban hazaérjek. A rádióban felcsendült a Grenade Bruno Mars-tól, és elmosolyodtam. Egy csomó emlék jutott eszembe a számról. Még az X-factorban énekeltük. Akkor még minden olyan csodálatos volt. Harryvel elterveztük az egész életünket, minden egyes kis részlet megvolt...de aztán közölték velünk, hogy ez rohadtul nem úgy lesz, ahogy mi akarjuk.
Lehervadt a mosoly az arcomról, és el is kapcsolram egy másik csatornára, mert nem állíthatok be a szerelmemhez szomorúan, négy nap után. Lehúztam az ablakom, és élveztem a hűs menetszelet, és a nap sugarait, amik simogatták az arcom.
Indexeltem, majd bekanyarodtam, és megláttam a virág boltot. Hirtelen ötlettől vezérelve megálltam, majd kipattantam. Régebben sokszor jártam ebbe a boltba, remélem ugyanaz az eladó, mert az a kedves néni, sosem szólt egy újságnak sem, hogy erre jártam, így remélem most sem lesz tele a virágos képemmel az internet, azzal a főcímmel, hogy "Louis Tomlinson csak nem meglepi barátnőjét?". Persze, még mit nem. Azt a kis ribit? Legalább normális lenne, kérlek! De nem az! Annyi esze van, mint egy borsónak. Brrr. Mindig kirázz tőle a hideg, ha csak rágondolok is.
Gyorsan elűztem borús gondolataim, és kapucnimat fejemre húzva, napszemüvegemet szemem elé tolva kiszálltam a kocsiból, és beléptem a boltba. Felsandítottam, és amint megláttam a pult mögött álló idős nénit, rögtön megnyugodtam.
-Ó, magát még látni errefelé?-kérdezte aranyos mosollyal az arcán.
-Jó napot!-mosolyogtam vissza, és leemeltem a napszemcsimet. A kapucnit fenthagytam, nehogy kintről valaki felismerjen-Hát, igen...elég sok a dolgom mostanság-vontam fel a vállam.
-Látom. Nincs hét, hogy ne olvasnék magáról valamelyik újságban!-legyintett-Mit szeretne?
-Hmm...-néztem körbe, majd megakadt a szemem pár szál gyönyörű rózsán-Egy csokrot azokból!-mutattam rájuk. A néni máris ment, és felkapott egy csokorra valót, és elkezdte megkötni.
-Egy csodaszép, rózsa csokor rendel!-sürgött-forgott. Tudom, tudom, a rózsa olyan elcsépelt. De Harry egyszerűen odavan a rózsákért. Konkrétan szerelmes beléjük. Ha nem lennék már a férje, szerintem hozzáment volna már egy rózsabokorhoz.
Gondolataimból az eladó rángatott ki.
-Tessék! Megfelel?- mutatta felém a bámulatos csokrot.
-Tökéletes!-néztem hálásan a nénikére.
-Üdvözlőkártya?-mutatott a kis kosárkába kirakott papírkákra.
-Öhm...igen, kérek! Ezt itt!-vettem el egy szép kis, pillangókkal díszített kártyácskát. Fizettem, majd elköszöntem, és lehajtott fejjel kiszaladtam a kocsiba. Előkaptam egy tollat, és a kormányon dobolva gondolkodtam, hogy mit írjak. Végül csak leírtam azt, ami rögtön az eszembe jutott, majd beletűzve a rózsák közé elindultam.
Befordultam az utcánkba, és elmosolyodtam. Leparkoltam a házunk előtt, majd felnéztem a nagy házra, és fellépkedtem a lépcsőn. Lenyomtam a kilincset, és benyitottam. Az ismerős érzés máris jelentkezett a mellkasomban. Itthon vagyok. Végre.
-Szíveeem!-kiabáltam, miközben ledobtam Vans cipőimet szerelmem csizmái mellé. Nem kaptam választ, amit furcsálltam, de lehet, hogy kint van a kertben, vagy épp alszik. Még egy bombára sem kelne fel. Elmosolyodtam az alvó Harry gondolatára, majd átgyalogolva az egész földszinti részen kikukkantottam a terasz ajtón, de nem volt kint. Kizárásos alapon, miután az összes alsó szinti szobába benéztem az előbb, csak fent lehet. Lassan lépkedtem fel kezemben a csokorral, és benyitottam a hálószobánkba. A mosoly rögtön lehervadt az arcomról, az alvó Harry gondolata eltűnt az agyamból. A virágot elejtve rohantam a nagy, paplan kupachoz, ami alól halk sírás hallatszódott ki, és amit egy csomagnyi koszos zsepi vett körül.
-Úristen! Szívem! Mi történt? Istenkém!-kerestem meg a barna buksit a kupac alján. Harry szemei rögtön rámtapadtak, és miután felfogta, hogy én vagyok az, gyorsan felült, és elfordulva letörölte a könnyeit.
-Szia, Louis!-próbált mosolyogni, de nem tudott átverni. Nem is tudom mit gondolt. Hogy majd nem teszem szóvá a több halom, koszos zsebkendőt? Vagy, hogy dagadtra vannak sírva azok a gyönyörű szemei, amik most véreresen néztek vissza rám? Ezt ő sem gondolhatta komolyan.
Szónélkül megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak bírtam. Harry rögtön körém fonta hosszú karjait, és úgy szorított, hogy azt hittem a fulladásom a célja. Zokogásban tört ki, mire lassan ringatni kezdtem, miközben dúdogattam neki. Mindig ezt csináltam, amikor meg kellett nyugtatnom. Nekem is mindig halkan énekelgett anyukám, amikor sírtam.
Amikor úgy hallottam, hogy egy kicsit mrgnyugodott, akkor eltoltam magamtól.
-Mi a baj, édeske?-néztem egyik szeméből a másikba, de csak öszeszorított szemekkel rázta a fejét, miközben tovább hüppögött. Nagyot sóhajtva újra a mellkasomra húztam, és hagytam, hogy kisírja magát, miközben nyugtatólag simogattam a hátát, és a haját, ami bánatomra már nem olyan hosszú, hogy befonhassam neki reggelente. Bár így is rohadt szexi volt, ez tény, de azért a hosszú haja mégiscsak lassan a védjegyévé vált.
Egyszercsak morgást hallottam, de nem értettem mit mondott, mert a polómba motyogta.
-Harry! Ne motyogj, nem értem!-suttogtam a fülébe, mire kicsit elhajolt tőlem, és felnézve rám rámutatott a felsőmre.
-Azt hiszem, ho-hogy összetaknyol-oltam a polód-szipogta bűnbánó arccal. Annyira aranyos volt, hogy azt hittem menten elolvadok tőle.
-Nem probléma, szívem!-pusziltam meg orra hegyét, mire bandzsítva ránézett a pontra, ahol ajkam érintette. Jézusom! Lehet ennél édesebb valaki?-kérdeztem magamtól, de gyorsan vissza is tértem a mennyországból-ahol sok badzsító Harry ugrált körülöttem-, hisz valami baj volt.
Két kezem közé fogtam Harry arcát, és belenéztem csodaszép, zöld szemeibe.
-Miért sírtál, szívem? Mi a baj?-kérdeztem reménykedve, hogy most már kapok választ.
-Én...én...én csak...-görbült újra sírásra a szája, és belebújt a paplanba, elrejtve előlem az arcát. Melléfeküdtem, és a hátát simogatva csitítgattam. Közben körbenéztem a szobában, amibe úgy néz ki az elmúlt négy napot töltötte.
Már csak halkan szipogva szuszogott, én pedig felálltam, hogy kinyissam az ablakot.
-Looouuueehh-hallottam nevemet a világ legédesebb kiejtésével.
-Pillanat, csak kinyitottam az ablakot-válaszoltam, majd az ágyhoz lépve össze akartam szedni a sok zsepit, mikor észrevettem, hogy szerelmem szorongat valamit. Mikor megláttam, hogy mi az, még jobban összezavarodtam. Egy babaruha volt az. Kis kék kezes-lábas, látszólag fiú babára.
Letérdeltem mellé, majd megfogtam a kis ruhát.
-Harry...ez mi?-rángattam meg picit, jelezve neki, hogy mire gondolok, mert ő még mindig a párnába fúrta az arcát. Erre a kérdésemre újra sírni kezdett.
-Te-tegnap...vette-hem...-sírta nekem.
-De miért? Freddienek?-találgattam, mert nem volt ötletem mi oka lehetett, hogy gyerek ruhát vegyen.
-Ne! Ne!-kiabálta, és a fülére szorította a kezét. Na jó, ez most már kezd megijeszteni. Mi történt az én drága Harrymmel?-estem kétségbe.
-Harry! Hé! Figyelj rám!-emeltem fel a fejét, mire abbahagyta a sírást, és rámnézett-Most elmegyünk, megfürdesz, és mindent megbeszélünk, oké?-törölgettem közben az arcát a hüvelykujjammal.
-Rendben-suttogta, miközben bólintott. Segítettem neki felállni, és elkísértem a fürdőszobába, ahol engedtem vizet a kádba, raktam bele habfürdőt, és fürdőbombát. Miután lesegítettem Harryről a ruhákat, megpusziltam a kulcscsontját-az volt az orrom előtt-, majd bemászott a kádba. Lehunyta szemeit, és elmerült a forró fürdőben.
Pár percig ott maradtam vele, és a kád szélére ülve simogattam a kezét, utána pedig kimentem, és rendbe szedtem a szobát. Épp az ágyneműhuzatot cseréltem, amikor megláttam a kis kék anyagot. A babaruhát a kezembe fogva leültem az ágyra. Végigsimítottam rajta a kezemmel, majd csukott szemmel elképzeltem, ahogy egy aranyos kisbaba fekszik Harry karjaiban, és ez a cuki, kis ruhácska van rajta. Keserű mosoly jelent meg az arcomon, majd nagyot sóhajtva felálltam, és a ruhát lerakva elindultam a még mindig a földön heverő csokorhoz. Felvettem, megigazítottam, majd kerítettem neki egy vázát, és beletettem. Majd észreveszi, ha kijön a fürdőszobából-gondoltam magamban.
Felszedegettem a földről a zsebkendőket, majd a kukába dobtam őket. Ám valami furcsa dolog volr a kukában.
-Mi a...?!-emeltem ki egy terhességi tesztet onnan. Negatív volt. Belenéztem a kukába, és megszámolva öszesen tizenhét darab volt. Mind negatív.
Markomba zárva azt az egyet berontottam a fürdőszobába, ahol Harry épp a hajából mosta ki a sampont.
-Harry...miért van tizenhét negatív terhességi teszt a kukában?-kérdeztem suttogva, felmutatva a kezemben lévőt. Ő csak rámnézett azokkal a fájdalommal teli szemeivel, amik bekönnyeztek.
-Én...én szerettem volna...ha...ha sikerül... Tudom, hülye ötlet, hisz...férfi vagyok...de...de Freddie sem a te gyereked, mégis mjndenki az apjának mond... Én csak...csak azt akartam...CSAK GYEREKET AKARTAM NEKED SZÜLNI LOUI!-üvöltötte el magát, majd a karjaiba temette az arcát-Csak...annyira bántott a sok Brianás, Freddies kép, hogy...hogy szerettem volna, ha...velem lennének olyan képek...-hüppögött halkan-Én...meg akartam adni neked azt...amit egy nő megtudna...én csak...nem akarom, hogy...egyszercsak jobban akarj gyereket...hagyományos módon...mint...mint velem lenni...-csuklott el a hangja a végére. Nagyon zavaros volt az, amit Harry mondott, de a lényegét kibogoztam, és azt hiszem még jobban beleszerettem ebbe a csodába.
Odasétáltam hozzá, és elétérdelve két kezem közé fogtam az arcát.
-Soha! Érted? Soha nem foglak elhagyni! Örökké a te férjed akarok lenni, örökké melletted akarok lenni, és egyszer majd veled akarok gyereket! Veled akarok majd fogocskázni a gyerkőcökkel, veled akarom majd óvodába, és iskolába vinni őket, veled akarom majd megtanítani focizni a kisfiunk, veled akarom majd befonni a tündérkénk haját, veled akarom megélni, ahogy felnőnek! Semmi mást nem szeretnék ennél jobban, szívem!-csókoltam meg olyan szenvedélyesen, ahogyan már rég tettem. Abban a pillanatban viszonozta, hogy összeért a szánk, nyelve hirtelen berobbant a számba, és öszefonódott az enyémmel. Egész testem bizsergett, csukott szemhéjamon színes foltok táncoltak, úgy éreztem lebegek. Beletúrtam selymes, vizes hajába, míg ő a nyakamat karolta át. Abban a pillanatban nem voltak határok, nem voltak titkok, nem voltak kétségek és nem voltak gondok. Abban a pillanatban nem volt Harry. Nem voltam én. Abban a pillanatban csakis együtt léteztünk. Akkor, ott, egy pillanatnyi időre eggyé váltunk, és mindennél jobban hittünk a másikban.
Csukott szemmel, zihálva váltunk el egymástól. A szívem ki akart ugrani a helyéről, a pulzusom az egekben volt, emiatt apró fekete pöttyök jelentek meg a szemem előtt, de nem érdekelt. Semmj sem érdekelt Harryn kívül.
-Megértetted?-döntöttem össze a homlokunkat, és mélyen a szemébe nézve kerestem a választ, amit hamarosan megkaptam egy mosoly kíséretében.
-Igen. Szeretlek, Louis!-suttotga, majd lágy pillangó puszit hintett az elöző csókolózástól enyhén feldagadt, még nyálas ajkaimra.
-Én is szeretlek, szívem!-válaszoltam, mire végre megeresztett egy igazi, harrys mosolyt, gödröcskékkel, és nevető ráncokkal-Na, ezt a Harryt szeretem én, nem a szomorút!-vigyorogtam rá vissza.
Kiszállt a kádból, majd megtörölközött. Bementünk a szobába, és felkapott magára egy alsót meg egy polót. Megfordult, és épp elindult volna felém, amikor is megpillantotta a csokrot az asztalon.
-Róóózsaaaa!-sikított fel, majd csillogó szemekkel odarohant, és beleszagolt-Imádom az illatát!-nézett rá újból, amikor meglátta a kis kártyát benne. Kivette majd hangosan olvasni kezdte-Always in my heart-rámnézett, majd odarohanva hozzám megölelt, amit én boldogan viszonoztam.
Lehunyt szemekkel szorítottam szerelmemet, és nyakàba fúrva az arcom lélegeztem be jellegzetes illatát, miközben arra gondoltam, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, mert a párom még azt is megkísérelte megtenni, ami számára fizikai képtelenség. Mégis megpróbálta, csak hogy örömöt szerezzen nekem.
-Örökké!-suttogtam a nyakába, majd apró csókot leheltem rá.

LFN

Hello!
Új rész: LFN
Kérlek, iratkozzatok fel a másik blogra is, és írjatok megjegyzést, kíváncsi vagyok, hogy tetszik!:)

Hello!

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy (megint) eltűntem, de egyszerűen nem tetszett az írásom. Mármint úgy éreztem, hogy elszartam mindkét történetet, és nem volt kedvem folytatni.:/
De barátnőm segített, mondott pár jó tanácsot, úgyhogy az LFN rész már készülőben, és szerintem a M.A.M.K.V.Cs.-ra is kaptok új részt hamarosan, aminek remélem nagyon örültök!:3
Amint látjátok eltűnt az összes LFN fejezet a blogról, de ne ijedjetek meg, csak szétszedtem két blogba a két történetet (amiben barátnőm megint segített, itt is köszönök mindent), úgyhogy az LFN történetet mostantól itt találjátok meg: LINK, de az oldalsávban is megtalálható.:)
A fejléceket, és kinézetet újra barátnőmnek köszönhetem! <3 Remélem nektek is tetszik, mert nekem nagyon!
Hamarosan új részek, addig is köszönöm, hogy itt vagytok, és elviselitek, hogy össze-vissza hozom az újakat! Nagy, virtuális ölelés mindenkinek!
Puszi xx

Még élek!

Hellobello! :D
Huhh...nem is tudom mivel kezdjem. Annyira vártam, hogy visszatérjek...és lám, sikerült! Visszakaptam a tabom, aminek nagyon-nagyon örülök, éés...csinált biztonsági mentést a tab, és megtaláltam rajta az elkezdett részeket, one-shotokat, ötleteket, szóval nagyon boldog vagyok!
Remélem minél hamarabb kész lesz az LFN új része, a felét már német órán megírtam füzetbe! :D De attól félek, hogy még az eddigi részeknél is szarabb lesz, mert rég írtam...:(
Na, és amúgy hogy telik az olvasóim (ha még vannak) hétköznapjai?:)
Hamarosan jelentkezek, puszi xx

Ezt nem akartam...

Sziasztok kitartó olvasók!

Igen, eltűntem. Igen, nincs rá mentség, hisz ha valaki elkezd egy blogot, az csinálja is végig. Én is így vagyok ezzel, szóval nem fogom addig abbahagyni, amíg mindegyik történetemből ki nem lesz rakva az "epilógus" című bejegyzés.
De akkor is, most muszáj KÉNYSZER SZÜNETet tartanom.
Több oka is van. És nem, nem idő- vagy ihlethiány. Hanem az, hogy nincs min írnom. A tabomat elvették, mert anya meglátott egy olyan khm képet, aminek nem kifejezetten örült. Azonkívül meg csak a telóm van, ami kicsi.
Igen, nem látjátok rosszul, a "Magamról" modulnál tényleg nem az én nevem áll. Ne pánikoljatok, én maradok az író, csak féltem nehogy anyám a blogom is véletlen megtalálja, ezért egyik jó barátnőm (aki rohadt jó író is;) ) "átvette".
Másik fő ok, hogy az előre megírt dolgokat is törölnöm kellett. One shotok, ten shotok, új részek... Megszakadt a szívem!:'(
Nem tudok időpontot mondani, mikor térek vissza. Ha minden jól megy, nyáron kapok új telót, amin már tudok majd írni. De lehet sikerül visszakönyörögnöm a tabom, és akkor hamarabb visszajövök. :)
Sajnálom. :( Már vagy ezredjére emészt meg a lelkiismeretem.
Higgyétek el, nekem is rossz, hogy nem írhatok nektek. Remélem, meg tudtok érteni engem. :( Mégegyszer bocsánat!
Nagy mackóölelés, cuppanós puszikkal! xx
Szeretlek titeket!♥

Köszönöm!

Sziasztok!
Jézusom! El sem hiszem! Meg van a 10.000 oldalmegjelenítés! :o Pár perce felmentem blogger-re, és azt láttam, hogy 9998 megtekintés van. Két perc múlva megvolt a 10.000. Imádlak benneteket! Tudjátok, mennyi erőt adtok nekem?:') Istenem, óriási támaszom vagytok, nem tudom elégszer meghálálni! <3
A másik a 12(!!!) feliratkozó, ami nem annyi, mint a Love and Pain c. blogon, vagy a Larry After blogon, de én 1 feliratkozóban sem reménykedtem, szóval eszméletlenül örülök, és megint csak azt tudom mondani, hogy köszönöm! <3
Sajnos, béna vagyok, és kifogytam a tartalék one-shotokból, és a kövi LFN rész sincs még kész (beteg voltam, és nem tudtam megírni), emiatt nem tudtam nektek semmit sem hozni a jó hírekért cserébe.:( De a hétvégén biztos hozok valamit! :)
Addig is, jó sulit nektek (én rühellem:P), és reménykedjetek a Larry CO-ban! :3

Ennyi jutott nekünk...-Larry

Sziasztook!

Megihletett ez a babás dolog, amihez amúgy még most se tudok mit hozzászólni. Persze nagyon aranyos, és szeretem őt. De nem Louis-é szerintem.

Na, mindegy, nem ez a fontos. Hoztam nektek egy szomorú, +18-as Larryt emiatt. Remélem tetszik nektek! Kérlek titeket, hogy komizzatok! J

Jó olvasást! xx

Csukott szemmel élveztem, ahogy végigfolyik a testemen a forró víz, ahogy lemossa rólam a nap fáradalmait. Imádtam ezt az érzést, ahogy felfrissül tőle mindenem. Dúdolgatva folyattam magamra a vizet, amikor is hallottam, hogy valaki elhúzza a kabinajtót. A beáramló hideg levegőtől végiglúdbőrözött az egész testem, de ez nem tartott sokáig, ugyanis a belépett személy rögtön hozzám simult, és a testhőjével felmelegített. Lassú kézmozdulatokkal simogatta fenekem, amitől az a testrészem elkezdett újra libabőrözni, és most ehhez már semmi köze nem volt a hidegnek. Forró leheletét a vállamon éreztem, mert beleszuszogott a nyakamba. Neki dőltem a mellkasának, és átadtam magam az euforikus érzésnek.

-Baby, hogy gondoltad, h egyedül fürdesz?-csókolt bele nyakamba, majd kezeit átvezette fenekemről pocakomra, hogy azt simogassa. Apró sóhajokat hallattam, amiket elnyomott a víz csobogása.-Hm? Válaszolj, szerelmem!-kaptam továbbra is a puszikat a vékony bőrömre. Nagy nehezen összeszedtem egy ép mondatot, es elmotyogtam neki.

-Csak. . . szükségem volt már a zuhanyzásra. . . te pedig eltűntél.-adtam választ készségesen életem értelmének.

-Haz. . . szeretkezhetünk?-suttogta a fülembe, nekem pedig elállt a lélegzetem. Egyszer a sírba fog vinni. Ilyen ártatlan hangon is csak ő tudja ezt a kérdést kiejteni a száján.

Még  jobban neki dörgölőztem, majd megfordultam a karjai között. Belenéztem azokba a gyönyörű égkék szemekbe, és újra rá kellett döbbennem, hogy mennyire nem lenne értelme az életemnek nélküle. Ez. . . ez egyszeűren egy megmagyarázhatatlan érzés, ami köztünk van. Mintha a szívünk is egyszerre dobbanna.

-Igen, Loui-leheltem puszit alsó ajkára, és átkaroltam a nyakát. Derekamat simogatta apró ujjaival, amiket úgy imádtam. Néha, poénból fel szokta húzni a gyűrűimet. Na, kb kétszer beleférnének az ujjai. Nagyon aranyos, amikor utánozni próbál, és megjelenik elöttem az egyik nadrágomban, ingemben, amik lógnak rajta, felveszi az ékszereim, a csizmámban trappol a lakásban, mert négy számmal nagyobb az ő lábánál, es turkálja a haját, ahogy én szoktam.

Louis csókja térített vissza a valóságba. Beengedtem nyelvét, mire körbebarangolta a számat, hogy utána összeforrhasson a nyelvemmel. Gyengéden meghúzta az ajkamat, amitől belemorogtam a szájába. Szenvedélyes csókunkat Loui szakította meg.

-Harreeehhh. . . ugye tudatosult benned, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk?-hangjából kihallatszott a mérhetetlen szomorúság, fájdalom, és szerelem. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Túl szép volt, hogy igaz legyen. A mi kapcsolatunkban mindig voltak bonyodalmak. Nehéz titkolni a kapcsolatodat, amikor az egész világ ismer, és minden lépésedet árgus szemekkel figyeli. Könnybe lábadt a szemem. Csodás 5 évet töltöttünk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de igazábóll mindig együtt voltunk. És holnap ettől el kell búcsúznunk. Sokan azt mondják, hogy búcsú közben ne legyél szomorú, mert ez kell a következő találkozáshoz. De sajnos ez itt, most, nekünk nem igaz. Louis száját többé már nem csókolhatom, többé nem foghatom a kezét, nem élhetünk egy házban, nem nézhetünk esténként, összebújva filmet, nem romantikázhatunk, nem fürödhetünk együtt. Soha többet nem tehetjük ezeket meg.

Loui vállgödrébe döntöttem a fejem, és nagyokat lélegezve próbáltam kicsit megnyugodni. Nem kéne, hogy most rámtörjön egy sírás roham. Majd ráérek sírni miután elment. Viszont most ki kell használnom, hogy még itt van.

-Loui. . .egy valamit tudnod kell! Annyira, de annyira szeretlek! Nélküled nincs értelme az életemnek! Mindig te leszel az igaz szerelmem!-motyogtam néha-néha elcsukló hangon, de hallottam, hogy ő is rendezetlenül veszi a levegőt.

Tudom, hogy a gyerek nem az övé. De egyszerűen nem tudunk mit csinálni vele. Ha azt mondjuk, hogy az ég piros, akkor azt is elhiszi mindenki, mert híresek vagyunk. És most Louisnak ezt volt muszáj mondania. "Briana tőlem terhes. Apa leszek. Freddienek hívják a gyermekem." Holott cseppet ezek cseppet sem igazak. De ezzel még nem is lenne bajunk. Viszont ebből a szituációból adódóan a menedzsment kitalálta a tökéletes végső ütést a Larry shippereknek. Louisnak feleségül kell vennie Brianat. Nem érdekli őket, hogy Briananak pasija van, bár annyi pénzt kapnak, hogy a pasija egyáltalán nem bánja. Nem érdekli őket, hogy ezt már egyáltalán nem tehetik meg. Meg vagyunk zsarolva, emiatt nincs más választásunk. Ha Lou a férje lesz, akkor már találkozni se nagyon tudunk, max a fellépéseken. A kapcsolatunk még inkább romokban heverne. Tudjuk, hogy akkor már csak pusztítanánk egymást, nem mintha most nem tennénk meg sokkal többször-hogy a földbe tiporjuk a másikat a stressz miatt-,mint egy normális pár.

-Sss! Kérlek, Haz! Most még ne búcsúzkodj! Most, amíg el nem jutunk a gyönyörig utoljára együtt!-hallottam kétségbeesett hangját, ahogy próbálta kizárni a tudatából a tényt, miszerint holnap már nem leszünk egy pár. Nagy levegőt vettem. Beszívtam mélyen Loui tipikus illatát, amit 5 év után sem bírtam megunni. Sosem fogom megunni. Mindig ott lesz az orromban, ez már beleivódott az érzékeimbe, és mindig rá fog emlékeztetni.

Apró puszikat kezdtem hinteni a kulcscsontjára, amitől megremegett. Ennek a szeretkezésnek kell lennie a legjobbnak mindközül, hogy legyen miből táplálkoznunk, amikor elválunk. Egy idő múlva jobb lesz. Neki biztosan. Briana igazából egy kedves lány. Csak sajons pénzzel bármit el lehet nála érni. De tudom, hogy Lou meg fogja szeretni, és jól meg lesznek. Én meg majd valahogy összekaparom magam a föld alól. Lesz rá egy egész évem, amiben nem fogok mást csinálni csak rendbe szedni magam. Csak sikerül.

Simogatni kezdte az oldalam, amit borzongva, elállt lélegzettel fogadtam. Gyengéden széthúzta fenekem, majd végigsimítva rajta a vállaimig rajzolt láthatatlan vonalakat az ujjaival. Arcomra vezette kezét, és megcsókolt. Úgy, mint legelőször. Emlékszem az volt az első nap, amikor bent laktunk a ketten közös lakásunkban. Épp kergettem őt, mert elvette a fél cipőmet, így nem tudtam elindulni. Ő megbotlott, én meg ráestem. És akkor. Ott a koszos szőnyegen, ő tréning gatyában, poló nélkül, kezében egy cipővel, én kockás ingben, farmerban, es zokniban. Mégis az volt életünk legszebb, legjobb és legfelejthetetlenebb csókja. Ez a mostani nagyon hasonlított rá. Annyi érzelem volt benne, hogy a felét fel sem bírtam fogni, mert máris jött az újabb érzések hulláma, és csak jöttek és jöttek, és azt hittem szétrobbanok tőlük. Nem mélyítettük el a csókot, de ez így volt szép és jó.

-Ugorj, édes!-rakta combjaimra kezeit, én pedig teljesítve kérését, ölébe ugrottam. A víz még mindig folyt, de nem érdekelt minket. Nem szoktuk pazarolni, sőt inkább mindig próbálunk takarékoskodni vele, de most az egyszer egyikünket sem érdekelte ez. Hagytuk, hogy a forró víz még inkább felfűtsön minket, és összetapassza testünket.

Kisimítottam szerelmem homlokából a tincseit, utána meg csak néztem a gyönyörű íriszeibe. Magam láttam benne, és nem tudtam elképzelni, hogy lehet valakinek ilyen tiszta tekintete. Lehunyta szemeit, én pedig kapva az alkalmon, odahajoltam és lecsókoltam a szemhéjain lévő vízcseppeket. Azt hiszem a romantikus kifejezés egyik újabb fokozatát hoztuk most létre. Csak mi ketten, a világ nem létezik, nem forog a Föld, nem mozognak a bolygók, csillagok, megáll az idő, a tér. Csak mi mozgunk, de mi is olyan lassított idősíkban, hogy a levegő vételeink is két percig tartanak nagyjából, csak amiatt, hogy minél jobban kiélvezhessük egymás társaságát. Valószínűleg utoljára.

Fenekemnél tartott, emiatt az szétfeszült, és ánuszomat simogatta a meleg víz, amit apró nyögésekkel fogadtam. Semmi perverz gondolat nem jutott eszembe erről most, csak az járt a fejemben, hogy ez is mennyire fokozza azt az érzelmi löketet, amit most Louval adunk egymásnak.

Tarkóját simogattam, amit ő jólesően fogadott.

-Loui. . . -suttogtam szájába, mire ő hümmögve válaszolt.-Szeretném, ha mindent eltűntetnél az életedből, ami rám emlékeztet. Csak egy valamit tarts meg. A lábujj gyűrűt.-néztem komolyan a szemeibe, mire azok elhomályosultak a könnyektől. Lehajtott fejjel próbálta összeszedni magát, majd újra felnézett.

-Attól az életem árán sem válnék meg!-csókolt meg, minden szerelmét beleadva. Még egy éve történt, hogy eljegyeztük egymást. Titokban. Csak a fiúk tudnak róla, senki más. Egyik este későn értünk haza, amikor is én már mindent elterveztem aznapra, szóval nagy gyomorgörccsel tértem be a házba, amiben titokban Louval éltünk éppen. Láttam, ahogy készít egy-egy bögre kakaót, amitől máris összefutott a nyál a számban, de előbb volt egy kis elintéznivalóm. Tudtam, hogy eszméletlen fura lenne, ha Lou hirtelen elkezdene hordani egy darab gyűrűt, rögtön rácuppanna a média, hogy netalán eljegyzési gyűrű, na de kitől stb. Emiatt vettem neki lábujj gyűrűt. Es akkor megkértem a kezét. Ez lesz az egyetlen dolog, ami holnaptól összeköt minket.

Egyik kezét elvette popsimtól, és alatta matatott valamit. Nyomást éreztem bejáratomnál, tudtam, hogy férfiasságát pozícionálta be. Lassan nyomta belém magát, én pedig mellkasára fektetve fejem, szíve dobogását hallgatva próbáltam minél jobban ellazulni. Halk nyöszörgéssel fogadtam előre nyomulását. Mikor teljesen bennem volt, még akkor sem éreztem fájdalmat. Igaz, 5 éve együtt vagyunk, szóval már megszokhattam, de azért mindig van az elején egy kellemetlen érzés. Most meg még az sem. Mintha minden nap minden percében ezt csinálnám, és ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

Aprókat kezdett lökni a csípőjén, amitől belőlem nyögések szakadtak fel. Sóhajtozva fogadta a kívülről és belülről egyszerre érkező meleget. Csak néztem vágytól eltorzult arcát, és rájöttem, hogy nincs nála szebb lény a világon. Tőlem elém rakhatják a világ legjobb modelljét, vagy a legszuperebb énekesét, vagy a leghíresebb szinészét, nekem akkor is Lou lesz a tökéletes személy, a hülyeségeivel együtt, a bénázásaival, és a kis szóvicceivel.

Gyorsabb tempóra kapcsolt, de még mindig monoton volt. Mégis így volt tökéletes. Szorosabbra fogtam nyakát, és belefúrtam fejem nyakhajlatába, és odanyögdécseltem neki. Néha ő is eleresztett egyszer-kétszer egy nyögést, de inkább csak a zihálásunk hallatszódott. Louis egyszer csak eltalálta azt a bizonyos pontot, amitől az ember sikít gyönyörében. Na igen. Én is sikítottam. Bele a bőrébe. És megborzongtam, nem is kicsit, mert Lou abbahagyta a mozgást.

-Mi a baj?-távolodott el egy picit, hogy szemeimbe nézhessen.

-Semmi. . . csak folytasd. . . szerelmem-csókoltam meg, ő pedig abban a pillanatban döfött felfelé a csípőjével, amitől belesikítottam a szájába.

Becsuktam a szemem, es elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a kicsi Tommo a mi közös gyerekünk lenne. Ha mi nevelhetnénk, ha együtt vihetnénk óvodába, iskolába . . . Ahogy a kép tört össze a fantáziámban, úgy tört el bennem a mécses is. Hangosan felzokogtam, mint egy hiszti rohamos tini. De nem bírtam abbahagyni. Könnyeim úgy folytak, mint a vízcseppek a csempén, patakokban. Taknyom, nyálam egybefolyt, alig bírtam levegőt venni. Lou csak némán simogatta a hátamat, vagyis annyira nem némán, hogyha figyelembe vesszük a nyögéseit. Nekem is néha becsúszott egy-egy nyögés két felzokogás közé, mert Lou nem hagyta abba a mozgást. Nem is bántam. Ez így volt jó. A legjobb.

Őrült tempóban kutakodtam emlékekért az agyamban, amit Louval közösen éltünk át. Biciklizés a parkban, tánc próbák, együtt alvások, apró, másoknak jelentéktelen mondatok, amik nekünk a világot jelentették, színpad mögötti titkos csókok, az éjszakai kilógásaink, amikor eltettethettük, hogy sima, átlagos emberek vagyunk, es megengedhettük magunknak, hogy megfogjuk egymás kezét. . . Ezektől csak még jobban sírtam, de legalább boldog pillanatok voltak. Akármilyen szar passzban voltunk, akármilyen rossz volt a helyzet, mi akkor is meg tudtuk találni a magunk kis békéjét, boldogságát.

Halványan érzékeltem azt a bizsergető érzést a gerincem tövében, amit Lou annyiszor megismertetett már velem, és rögtön a szemem elévetült az első együttlétünk.

-Lou. . . em-emlékszel. . . az e-első sze-szeretke-kezésünkre?-próbáltam csillapítani zokogásom, és szipogva értelmesen és hallhatóan kinyögni a kérdést. Ekkor hallottam meg azt, amire nem vártam. Lou mindig tartotta magát mindenféle helyzetben, ritkán mutatta ki minden érzelmét, és csak néha engedte le az álarcát, hogy az épp boldog, vagy romokban heverő énjét megmutassa. Most éppen utóbbi. Lehullott az álarc, és Lou vállamnak döntve fejét kezdett sírni. Keserves nyikkanásait nem bírtam hallgatni, fájt a szívemnek, emiatt odanyúlva simogatni kezdtem arcát. Tudom, hogy a tényeken nem változtat, és nem sokat segít, de tudatja vele, hogy én ott vagyok neki. Lökései néha kicsit megremegtek, vagy egy-két pillanatra abbamaradtak, de nem volt baj. Így is elérte a prosztatámat, és így is óriási gyönyört okozott.

Ott álltunk a zuhanyban, szétázva, zokogva egymásba kapaszkodva, miközben meztelen testeink éppen eggyé váltak. Összeszorítottam szemeim, de annyira, hogy fehér foltokat láttam, de muszáj volt, hogy kicsit észhez térjek. A vágy még mindig ott volt bennem, férfiasságom még mindig állt, mint a cövek kettőnk hasa közé beszorítva. Az állandó súrlódás és Louis lökései miatt egyre nagyobbodott bennem a gyönyör.

-L-Lou. . . mi-mindjárt. . . -szóltam neki szaggatottan. Felemelte fejét vállamról es rám nézett könnyes szemeivel. Egy pillantással levetítettük magunk előtt azt az 5 évet, és megbeszéltünk mindent, amit meg kellett. Még pár nagyobb lökés a prosztatám felé célozva, és hátravetett fejjel, patakzó könnyekkel, élveztem el, miközben elcsukló hangon sikítottam szerelmem nevét. Amint rászorítottam belső izmaimmal, megfeszült, rángatózni kezdett bennem, én pedig vártam a végső beteljesülését. Szemembe fúrva tekintetét engedte belém nedvét. Láttam, hogy miközben át lépi a gyönyör kapuját a szemében minden lejátszódik. Attól kezdve, amikor először találkoztunk, a mostani pillanatig.

Nevemet nyögve esett térdre, amitől kicsit felszisszent, de nekem hála tompítottam lábaimmal az esést. Még mindig bennem volt, de nem zavart. Egymást nézve ziháltunk az előbb átéltektől, szemeinkből még mindig potyogtak a könnyek, a víz elkezdte lemosni rólunk az izzadságot és az nedveinket, de mi csak egymást bámultuk.

-Hazza, szerelmem. . . ez volt és lesz életem legjobb szeretkezése mindig. . . nálad senki sem lesz jobb. . . bár kétlem, hogy bárkivel is le fogok feküdni. . . -húzta el a száját minimális huncutsággal a szemében. Ez kellett. Egy kis vidámság a búcsúzásunkba.

-Nem mintha én le fogok majd bárkivel is. . . -suttogtam neki, majd megcsókoltam.

Pár perccel később már az ágyunkban feküdtünk. Csak egy gyors törölközést zavartunk le, aztán úgy, ahogy voltunk, pucéran bebújtunk a paplan alá. Össze voltak gabalyodva a lábaink, en pedig Loui mellkasába fúrva a fejem, eltűntem a paplan alatt. Csak a kikandikáló göndör tincseim árulták el, hogy ott vagyok. Apró puszit hintett a kócos, vizes fürtök közé, majd átkarolt.

-Szeretlek Harry! Te voltál az első igaz szerelmem! Amint megláttalak, rögtön tudtam, hogy kellesz nekem! Sajnálom, hogy hagytuk magunkat bábnak használni, amiket úgy helyezhetnek, ahogy szeretnének. Szembe kellett volna velük állni. De most már mindegy. Már túl nagy a hatalmuk, és már túl elcseszett ez a világ. Tele vagyunk sebekkel, nem kellenek újabbak. Egyet jegyezz meg, kérlek! Akármilyen nyálas, csókolózós, kéz összekulcsolós, babás képet látsz Brianaról és rólam, mindig jusson eszedbe az, hogy a cipőmben a zoknim mit takar. A te eljegyzési gyűrűdet. Amit most fogok kapni, csak az utcán és hivatalos helyeken fogom hordani, ahol lehetnek kamerák. A házban rögtön le fogom venni, de a tiéd még fürdésnél is fent marad, érted? Ezt vésd az eszedbe!-puszilta meg az arcom, nekem pedig újra könnybe lábadt a szemem attól, hogy hogy lehet valaki ennyire, de ennyire romantikus, es hűséges. Kívánni sem kívánhattam volna nála jobbat. Megcsókoltam mellkasát, majd oda motyogtam neki.

-Sajnos, én hülye vagyok ahhoz, hogy ilyen hosszú és érzelgős beszédet mondjak, de remélem annyi is elég, hogy. . . életem legszebb 5 éve volt, amit együtt töltöttünk! Mindig szeretni foglak, a gyűrűmet pedig max úgy lehet levenni rólam, ha levágják az ujjam!-mosolyodtam el, ő pedig felkuncogott. Néma csend telepedett ránk, ami nyugtató volt.

A fejem lüktetett a negyed órával ezelőtti zokogástól, szóval próbáltam aludni. Bar nehéz volt annak a ténynek a tudatában, hogy holnap hajnali hatkor Lou összepakol és elmegy, de valahogy mégis sikerült.

***

Reggel, amikor felébredtem egyedül voltam az ágyban. Lou egyik polója volt a kezemben, az éjjeli szekrényen pedig egy kis cetli. Ez volt ráírva:

Ennyi jutott nekünk az életben, amit együtt tölthettünk. Az élet nem fair.

"Amikor lehunyom a szememet,

A csillagok felsorakoznak,

Es te mellettem vagy,

Mellettem vagy

Egyszer az életben az enyém voltál . . ." xx

Elolvastam a par sort, ami igaz hogy nagyon kevés, de annál lényegre törőbb, és újra sírni kezdtem. Arcomat polójába nyomtam és csak zokogtam, amiért elvesztettem azt a személyt, akiért minden percben minden sejtem kiabál. Aki a személyes drogom, alkoholom, cigim. Aki mindig ott volt, és támogatott, átsegített az akadályokon, és felvidított. Mostantól ő nincsen számomra. Akkora űrt hagyott a szívemben, hogy az iszonyatosan fáj.

Lehunytam a szemem, és patakokban folyó könnyel, magam felé képzeltem a csillagokat, és magam mellé pedig őt. "És te mellettem vagy,/Mellettem vagy. . ." dúdoltam magamban. . .