Ennyi jutott nekünk...-Larry

Sziasztook!

Megihletett ez a babás dolog, amihez amúgy még most se tudok mit hozzászólni. Persze nagyon aranyos, és szeretem őt. De nem Louis-é szerintem.

Na, mindegy, nem ez a fontos. Hoztam nektek egy szomorú, +18-as Larryt emiatt. Remélem tetszik nektek! Kérlek titeket, hogy komizzatok! J

Jó olvasást! xx

Csukott szemmel élveztem, ahogy végigfolyik a testemen a forró víz, ahogy lemossa rólam a nap fáradalmait. Imádtam ezt az érzést, ahogy felfrissül tőle mindenem. Dúdolgatva folyattam magamra a vizet, amikor is hallottam, hogy valaki elhúzza a kabinajtót. A beáramló hideg levegőtől végiglúdbőrözött az egész testem, de ez nem tartott sokáig, ugyanis a belépett személy rögtön hozzám simult, és a testhőjével felmelegített. Lassú kézmozdulatokkal simogatta fenekem, amitől az a testrészem elkezdett újra libabőrözni, és most ehhez már semmi köze nem volt a hidegnek. Forró leheletét a vállamon éreztem, mert beleszuszogott a nyakamba. Neki dőltem a mellkasának, és átadtam magam az euforikus érzésnek.

-Baby, hogy gondoltad, h egyedül fürdesz?-csókolt bele nyakamba, majd kezeit átvezette fenekemről pocakomra, hogy azt simogassa. Apró sóhajokat hallattam, amiket elnyomott a víz csobogása.-Hm? Válaszolj, szerelmem!-kaptam továbbra is a puszikat a vékony bőrömre. Nagy nehezen összeszedtem egy ép mondatot, es elmotyogtam neki.

-Csak. . . szükségem volt már a zuhanyzásra. . . te pedig eltűntél.-adtam választ készségesen életem értelmének.

-Haz. . . szeretkezhetünk?-suttogta a fülembe, nekem pedig elállt a lélegzetem. Egyszer a sírba fog vinni. Ilyen ártatlan hangon is csak ő tudja ezt a kérdést kiejteni a száján.

Még  jobban neki dörgölőztem, majd megfordultam a karjai között. Belenéztem azokba a gyönyörű égkék szemekbe, és újra rá kellett döbbennem, hogy mennyire nem lenne értelme az életemnek nélküle. Ez. . . ez egyszeűren egy megmagyarázhatatlan érzés, ami köztünk van. Mintha a szívünk is egyszerre dobbanna.

-Igen, Loui-leheltem puszit alsó ajkára, és átkaroltam a nyakát. Derekamat simogatta apró ujjaival, amiket úgy imádtam. Néha, poénból fel szokta húzni a gyűrűimet. Na, kb kétszer beleférnének az ujjai. Nagyon aranyos, amikor utánozni próbál, és megjelenik elöttem az egyik nadrágomban, ingemben, amik lógnak rajta, felveszi az ékszereim, a csizmámban trappol a lakásban, mert négy számmal nagyobb az ő lábánál, es turkálja a haját, ahogy én szoktam.

Louis csókja térített vissza a valóságba. Beengedtem nyelvét, mire körbebarangolta a számat, hogy utána összeforrhasson a nyelvemmel. Gyengéden meghúzta az ajkamat, amitől belemorogtam a szájába. Szenvedélyes csókunkat Loui szakította meg.

-Harreeehhh. . . ugye tudatosult benned, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk?-hangjából kihallatszott a mérhetetlen szomorúság, fájdalom, és szerelem. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Túl szép volt, hogy igaz legyen. A mi kapcsolatunkban mindig voltak bonyodalmak. Nehéz titkolni a kapcsolatodat, amikor az egész világ ismer, és minden lépésedet árgus szemekkel figyeli. Könnybe lábadt a szemem. Csodás 5 évet töltöttünk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de igazábóll mindig együtt voltunk. És holnap ettől el kell búcsúznunk. Sokan azt mondják, hogy búcsú közben ne legyél szomorú, mert ez kell a következő találkozáshoz. De sajnos ez itt, most, nekünk nem igaz. Louis száját többé már nem csókolhatom, többé nem foghatom a kezét, nem élhetünk egy házban, nem nézhetünk esténként, összebújva filmet, nem romantikázhatunk, nem fürödhetünk együtt. Soha többet nem tehetjük ezeket meg.

Loui vállgödrébe döntöttem a fejem, és nagyokat lélegezve próbáltam kicsit megnyugodni. Nem kéne, hogy most rámtörjön egy sírás roham. Majd ráérek sírni miután elment. Viszont most ki kell használnom, hogy még itt van.

-Loui. . .egy valamit tudnod kell! Annyira, de annyira szeretlek! Nélküled nincs értelme az életemnek! Mindig te leszel az igaz szerelmem!-motyogtam néha-néha elcsukló hangon, de hallottam, hogy ő is rendezetlenül veszi a levegőt.

Tudom, hogy a gyerek nem az övé. De egyszerűen nem tudunk mit csinálni vele. Ha azt mondjuk, hogy az ég piros, akkor azt is elhiszi mindenki, mert híresek vagyunk. És most Louisnak ezt volt muszáj mondania. "Briana tőlem terhes. Apa leszek. Freddienek hívják a gyermekem." Holott cseppet ezek cseppet sem igazak. De ezzel még nem is lenne bajunk. Viszont ebből a szituációból adódóan a menedzsment kitalálta a tökéletes végső ütést a Larry shippereknek. Louisnak feleségül kell vennie Brianat. Nem érdekli őket, hogy Briananak pasija van, bár annyi pénzt kapnak, hogy a pasija egyáltalán nem bánja. Nem érdekli őket, hogy ezt már egyáltalán nem tehetik meg. Meg vagyunk zsarolva, emiatt nincs más választásunk. Ha Lou a férje lesz, akkor már találkozni se nagyon tudunk, max a fellépéseken. A kapcsolatunk még inkább romokban heverne. Tudjuk, hogy akkor már csak pusztítanánk egymást, nem mintha most nem tennénk meg sokkal többször-hogy a földbe tiporjuk a másikat a stressz miatt-,mint egy normális pár.

-Sss! Kérlek, Haz! Most még ne búcsúzkodj! Most, amíg el nem jutunk a gyönyörig utoljára együtt!-hallottam kétségbeesett hangját, ahogy próbálta kizárni a tudatából a tényt, miszerint holnap már nem leszünk egy pár. Nagy levegőt vettem. Beszívtam mélyen Loui tipikus illatát, amit 5 év után sem bírtam megunni. Sosem fogom megunni. Mindig ott lesz az orromban, ez már beleivódott az érzékeimbe, és mindig rá fog emlékeztetni.

Apró puszikat kezdtem hinteni a kulcscsontjára, amitől megremegett. Ennek a szeretkezésnek kell lennie a legjobbnak mindközül, hogy legyen miből táplálkoznunk, amikor elválunk. Egy idő múlva jobb lesz. Neki biztosan. Briana igazából egy kedves lány. Csak sajons pénzzel bármit el lehet nála érni. De tudom, hogy Lou meg fogja szeretni, és jól meg lesznek. Én meg majd valahogy összekaparom magam a föld alól. Lesz rá egy egész évem, amiben nem fogok mást csinálni csak rendbe szedni magam. Csak sikerül.

Simogatni kezdte az oldalam, amit borzongva, elállt lélegzettel fogadtam. Gyengéden széthúzta fenekem, majd végigsimítva rajta a vállaimig rajzolt láthatatlan vonalakat az ujjaival. Arcomra vezette kezét, és megcsókolt. Úgy, mint legelőször. Emlékszem az volt az első nap, amikor bent laktunk a ketten közös lakásunkban. Épp kergettem őt, mert elvette a fél cipőmet, így nem tudtam elindulni. Ő megbotlott, én meg ráestem. És akkor. Ott a koszos szőnyegen, ő tréning gatyában, poló nélkül, kezében egy cipővel, én kockás ingben, farmerban, es zokniban. Mégis az volt életünk legszebb, legjobb és legfelejthetetlenebb csókja. Ez a mostani nagyon hasonlított rá. Annyi érzelem volt benne, hogy a felét fel sem bírtam fogni, mert máris jött az újabb érzések hulláma, és csak jöttek és jöttek, és azt hittem szétrobbanok tőlük. Nem mélyítettük el a csókot, de ez így volt szép és jó.

-Ugorj, édes!-rakta combjaimra kezeit, én pedig teljesítve kérését, ölébe ugrottam. A víz még mindig folyt, de nem érdekelt minket. Nem szoktuk pazarolni, sőt inkább mindig próbálunk takarékoskodni vele, de most az egyszer egyikünket sem érdekelte ez. Hagytuk, hogy a forró víz még inkább felfűtsön minket, és összetapassza testünket.

Kisimítottam szerelmem homlokából a tincseit, utána meg csak néztem a gyönyörű íriszeibe. Magam láttam benne, és nem tudtam elképzelni, hogy lehet valakinek ilyen tiszta tekintete. Lehunyta szemeit, én pedig kapva az alkalmon, odahajoltam és lecsókoltam a szemhéjain lévő vízcseppeket. Azt hiszem a romantikus kifejezés egyik újabb fokozatát hoztuk most létre. Csak mi ketten, a világ nem létezik, nem forog a Föld, nem mozognak a bolygók, csillagok, megáll az idő, a tér. Csak mi mozgunk, de mi is olyan lassított idősíkban, hogy a levegő vételeink is két percig tartanak nagyjából, csak amiatt, hogy minél jobban kiélvezhessük egymás társaságát. Valószínűleg utoljára.

Fenekemnél tartott, emiatt az szétfeszült, és ánuszomat simogatta a meleg víz, amit apró nyögésekkel fogadtam. Semmi perverz gondolat nem jutott eszembe erről most, csak az járt a fejemben, hogy ez is mennyire fokozza azt az érzelmi löketet, amit most Louval adunk egymásnak.

Tarkóját simogattam, amit ő jólesően fogadott.

-Loui. . . -suttogtam szájába, mire ő hümmögve válaszolt.-Szeretném, ha mindent eltűntetnél az életedből, ami rám emlékeztet. Csak egy valamit tarts meg. A lábujj gyűrűt.-néztem komolyan a szemeibe, mire azok elhomályosultak a könnyektől. Lehajtott fejjel próbálta összeszedni magát, majd újra felnézett.

-Attól az életem árán sem válnék meg!-csókolt meg, minden szerelmét beleadva. Még egy éve történt, hogy eljegyeztük egymást. Titokban. Csak a fiúk tudnak róla, senki más. Egyik este későn értünk haza, amikor is én már mindent elterveztem aznapra, szóval nagy gyomorgörccsel tértem be a házba, amiben titokban Louval éltünk éppen. Láttam, ahogy készít egy-egy bögre kakaót, amitől máris összefutott a nyál a számban, de előbb volt egy kis elintéznivalóm. Tudtam, hogy eszméletlen fura lenne, ha Lou hirtelen elkezdene hordani egy darab gyűrűt, rögtön rácuppanna a média, hogy netalán eljegyzési gyűrű, na de kitől stb. Emiatt vettem neki lábujj gyűrűt. Es akkor megkértem a kezét. Ez lesz az egyetlen dolog, ami holnaptól összeköt minket.

Egyik kezét elvette popsimtól, és alatta matatott valamit. Nyomást éreztem bejáratomnál, tudtam, hogy férfiasságát pozícionálta be. Lassan nyomta belém magát, én pedig mellkasára fektetve fejem, szíve dobogását hallgatva próbáltam minél jobban ellazulni. Halk nyöszörgéssel fogadtam előre nyomulását. Mikor teljesen bennem volt, még akkor sem éreztem fájdalmat. Igaz, 5 éve együtt vagyunk, szóval már megszokhattam, de azért mindig van az elején egy kellemetlen érzés. Most meg még az sem. Mintha minden nap minden percében ezt csinálnám, és ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

Aprókat kezdett lökni a csípőjén, amitől belőlem nyögések szakadtak fel. Sóhajtozva fogadta a kívülről és belülről egyszerre érkező meleget. Csak néztem vágytól eltorzult arcát, és rájöttem, hogy nincs nála szebb lény a világon. Tőlem elém rakhatják a világ legjobb modelljét, vagy a legszuperebb énekesét, vagy a leghíresebb szinészét, nekem akkor is Lou lesz a tökéletes személy, a hülyeségeivel együtt, a bénázásaival, és a kis szóvicceivel.

Gyorsabb tempóra kapcsolt, de még mindig monoton volt. Mégis így volt tökéletes. Szorosabbra fogtam nyakát, és belefúrtam fejem nyakhajlatába, és odanyögdécseltem neki. Néha ő is eleresztett egyszer-kétszer egy nyögést, de inkább csak a zihálásunk hallatszódott. Louis egyszer csak eltalálta azt a bizonyos pontot, amitől az ember sikít gyönyörében. Na igen. Én is sikítottam. Bele a bőrébe. És megborzongtam, nem is kicsit, mert Lou abbahagyta a mozgást.

-Mi a baj?-távolodott el egy picit, hogy szemeimbe nézhessen.

-Semmi. . . csak folytasd. . . szerelmem-csókoltam meg, ő pedig abban a pillanatban döfött felfelé a csípőjével, amitől belesikítottam a szájába.

Becsuktam a szemem, es elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a kicsi Tommo a mi közös gyerekünk lenne. Ha mi nevelhetnénk, ha együtt vihetnénk óvodába, iskolába . . . Ahogy a kép tört össze a fantáziámban, úgy tört el bennem a mécses is. Hangosan felzokogtam, mint egy hiszti rohamos tini. De nem bírtam abbahagyni. Könnyeim úgy folytak, mint a vízcseppek a csempén, patakokban. Taknyom, nyálam egybefolyt, alig bírtam levegőt venni. Lou csak némán simogatta a hátamat, vagyis annyira nem némán, hogyha figyelembe vesszük a nyögéseit. Nekem is néha becsúszott egy-egy nyögés két felzokogás közé, mert Lou nem hagyta abba a mozgást. Nem is bántam. Ez így volt jó. A legjobb.

Őrült tempóban kutakodtam emlékekért az agyamban, amit Louval közösen éltünk át. Biciklizés a parkban, tánc próbák, együtt alvások, apró, másoknak jelentéktelen mondatok, amik nekünk a világot jelentették, színpad mögötti titkos csókok, az éjszakai kilógásaink, amikor eltettethettük, hogy sima, átlagos emberek vagyunk, es megengedhettük magunknak, hogy megfogjuk egymás kezét. . . Ezektől csak még jobban sírtam, de legalább boldog pillanatok voltak. Akármilyen szar passzban voltunk, akármilyen rossz volt a helyzet, mi akkor is meg tudtuk találni a magunk kis békéjét, boldogságát.

Halványan érzékeltem azt a bizsergető érzést a gerincem tövében, amit Lou annyiszor megismertetett már velem, és rögtön a szemem elévetült az első együttlétünk.

-Lou. . . em-emlékszel. . . az e-első sze-szeretke-kezésünkre?-próbáltam csillapítani zokogásom, és szipogva értelmesen és hallhatóan kinyögni a kérdést. Ekkor hallottam meg azt, amire nem vártam. Lou mindig tartotta magát mindenféle helyzetben, ritkán mutatta ki minden érzelmét, és csak néha engedte le az álarcát, hogy az épp boldog, vagy romokban heverő énjét megmutassa. Most éppen utóbbi. Lehullott az álarc, és Lou vállamnak döntve fejét kezdett sírni. Keserves nyikkanásait nem bírtam hallgatni, fájt a szívemnek, emiatt odanyúlva simogatni kezdtem arcát. Tudom, hogy a tényeken nem változtat, és nem sokat segít, de tudatja vele, hogy én ott vagyok neki. Lökései néha kicsit megremegtek, vagy egy-két pillanatra abbamaradtak, de nem volt baj. Így is elérte a prosztatámat, és így is óriási gyönyört okozott.

Ott álltunk a zuhanyban, szétázva, zokogva egymásba kapaszkodva, miközben meztelen testeink éppen eggyé váltak. Összeszorítottam szemeim, de annyira, hogy fehér foltokat láttam, de muszáj volt, hogy kicsit észhez térjek. A vágy még mindig ott volt bennem, férfiasságom még mindig állt, mint a cövek kettőnk hasa közé beszorítva. Az állandó súrlódás és Louis lökései miatt egyre nagyobbodott bennem a gyönyör.

-L-Lou. . . mi-mindjárt. . . -szóltam neki szaggatottan. Felemelte fejét vállamról es rám nézett könnyes szemeivel. Egy pillantással levetítettük magunk előtt azt az 5 évet, és megbeszéltünk mindent, amit meg kellett. Még pár nagyobb lökés a prosztatám felé célozva, és hátravetett fejjel, patakzó könnyekkel, élveztem el, miközben elcsukló hangon sikítottam szerelmem nevét. Amint rászorítottam belső izmaimmal, megfeszült, rángatózni kezdett bennem, én pedig vártam a végső beteljesülését. Szemembe fúrva tekintetét engedte belém nedvét. Láttam, hogy miközben át lépi a gyönyör kapuját a szemében minden lejátszódik. Attól kezdve, amikor először találkoztunk, a mostani pillanatig.

Nevemet nyögve esett térdre, amitől kicsit felszisszent, de nekem hála tompítottam lábaimmal az esést. Még mindig bennem volt, de nem zavart. Egymást nézve ziháltunk az előbb átéltektől, szemeinkből még mindig potyogtak a könnyek, a víz elkezdte lemosni rólunk az izzadságot és az nedveinket, de mi csak egymást bámultuk.

-Hazza, szerelmem. . . ez volt és lesz életem legjobb szeretkezése mindig. . . nálad senki sem lesz jobb. . . bár kétlem, hogy bárkivel is le fogok feküdni. . . -húzta el a száját minimális huncutsággal a szemében. Ez kellett. Egy kis vidámság a búcsúzásunkba.

-Nem mintha én le fogok majd bárkivel is. . . -suttogtam neki, majd megcsókoltam.

Pár perccel később már az ágyunkban feküdtünk. Csak egy gyors törölközést zavartunk le, aztán úgy, ahogy voltunk, pucéran bebújtunk a paplan alá. Össze voltak gabalyodva a lábaink, en pedig Loui mellkasába fúrva a fejem, eltűntem a paplan alatt. Csak a kikandikáló göndör tincseim árulták el, hogy ott vagyok. Apró puszit hintett a kócos, vizes fürtök közé, majd átkarolt.

-Szeretlek Harry! Te voltál az első igaz szerelmem! Amint megláttalak, rögtön tudtam, hogy kellesz nekem! Sajnálom, hogy hagytuk magunkat bábnak használni, amiket úgy helyezhetnek, ahogy szeretnének. Szembe kellett volna velük állni. De most már mindegy. Már túl nagy a hatalmuk, és már túl elcseszett ez a világ. Tele vagyunk sebekkel, nem kellenek újabbak. Egyet jegyezz meg, kérlek! Akármilyen nyálas, csókolózós, kéz összekulcsolós, babás képet látsz Brianaról és rólam, mindig jusson eszedbe az, hogy a cipőmben a zoknim mit takar. A te eljegyzési gyűrűdet. Amit most fogok kapni, csak az utcán és hivatalos helyeken fogom hordani, ahol lehetnek kamerák. A házban rögtön le fogom venni, de a tiéd még fürdésnél is fent marad, érted? Ezt vésd az eszedbe!-puszilta meg az arcom, nekem pedig újra könnybe lábadt a szemem attól, hogy hogy lehet valaki ennyire, de ennyire romantikus, es hűséges. Kívánni sem kívánhattam volna nála jobbat. Megcsókoltam mellkasát, majd oda motyogtam neki.

-Sajnos, én hülye vagyok ahhoz, hogy ilyen hosszú és érzelgős beszédet mondjak, de remélem annyi is elég, hogy. . . életem legszebb 5 éve volt, amit együtt töltöttünk! Mindig szeretni foglak, a gyűrűmet pedig max úgy lehet levenni rólam, ha levágják az ujjam!-mosolyodtam el, ő pedig felkuncogott. Néma csend telepedett ránk, ami nyugtató volt.

A fejem lüktetett a negyed órával ezelőtti zokogástól, szóval próbáltam aludni. Bar nehéz volt annak a ténynek a tudatában, hogy holnap hajnali hatkor Lou összepakol és elmegy, de valahogy mégis sikerült.

***

Reggel, amikor felébredtem egyedül voltam az ágyban. Lou egyik polója volt a kezemben, az éjjeli szekrényen pedig egy kis cetli. Ez volt ráírva:

Ennyi jutott nekünk az életben, amit együtt tölthettünk. Az élet nem fair.

"Amikor lehunyom a szememet,

A csillagok felsorakoznak,

Es te mellettem vagy,

Mellettem vagy

Egyszer az életben az enyém voltál . . ." xx

Elolvastam a par sort, ami igaz hogy nagyon kevés, de annál lényegre törőbb, és újra sírni kezdtem. Arcomat polójába nyomtam és csak zokogtam, amiért elvesztettem azt a személyt, akiért minden percben minden sejtem kiabál. Aki a személyes drogom, alkoholom, cigim. Aki mindig ott volt, és támogatott, átsegített az akadályokon, és felvidított. Mostantól ő nincsen számomra. Akkora űrt hagyott a szívemben, hogy az iszonyatosan fáj.

Lehunytam a szemem, és patakokban folyó könnyel, magam felé képzeltem a csillagokat, és magam mellé pedig őt. "És te mellettem vagy,/Mellettem vagy. . ." dúdoltam magamban. . .