Always in my heart-Larry

Sziasztok!
Igen, tudom nincs mentség, eltűntem!:( Sajnálom. De augusztus végére bejött egy csomó nyaralás, még az utcsó hétre is, ami amúgy szabad lett volna.:( Utána pedig elkezdődött a suli, azt sem tudom hol áll a fejem.
Na, de végre őszi szünet!:D Az LFN íródik, ma pedig megleplek titeket egy Larry one-shottal, amit egy kép ihletett meg, amit egy Larrys csoportban láttam.

Remélem tetszik, kérek véleményeket!:)
Puszi xx



Szinte rohanva közelítettem meg a kocsimat, olyan gyorsan el akartam tűnni erről a helyről. Utálok ennek a nőnek a közelében lenni, csak akkor vagyok hajlandó egy helyiségben lenni vele, ha nagyon muszáj. Például, amikor gyerekcsere van. Freddie. Nagyon aranyos kisfiú. Kár, hogy nem vagyok az apja. De még Briana sem az anyja. Az egyik menedzsment tag gyereke, aki néha napján odaadja nekünk, mikor egy-egy kép készül, vagy épp az említett gyerekcsere történik.
Fejemet megrázva vertem ki ezeket a dolgokat az agyamból, mert most mindenennél fontosabb, hogy hazamegyek. Harryhez. Alig várom, hisz négy napja nem láttam szegényt, és telefonálni is összesen csak kétszer tudtunk.
Beletapostam a gázba, és már ki is hajtottam a főútra, hogy a leggyorsabban hazaérjek. A rádióban felcsendült a Grenade Bruno Mars-tól, és elmosolyodtam. Egy csomó emlék jutott eszembe a számról. Még az X-factorban énekeltük. Akkor még minden olyan csodálatos volt. Harryvel elterveztük az egész életünket, minden egyes kis részlet megvolt...de aztán közölték velünk, hogy ez rohadtul nem úgy lesz, ahogy mi akarjuk.
Lehervadt a mosoly az arcomról, és el is kapcsolram egy másik csatornára, mert nem állíthatok be a szerelmemhez szomorúan, négy nap után. Lehúztam az ablakom, és élveztem a hűs menetszelet, és a nap sugarait, amik simogatták az arcom.
Indexeltem, majd bekanyarodtam, és megláttam a virág boltot. Hirtelen ötlettől vezérelve megálltam, majd kipattantam. Régebben sokszor jártam ebbe a boltba, remélem ugyanaz az eladó, mert az a kedves néni, sosem szólt egy újságnak sem, hogy erre jártam, így remélem most sem lesz tele a virágos képemmel az internet, azzal a főcímmel, hogy "Louis Tomlinson csak nem meglepi barátnőjét?". Persze, még mit nem. Azt a kis ribit? Legalább normális lenne, kérlek! De nem az! Annyi esze van, mint egy borsónak. Brrr. Mindig kirázz tőle a hideg, ha csak rágondolok is.
Gyorsan elűztem borús gondolataim, és kapucnimat fejemre húzva, napszemüvegemet szemem elé tolva kiszálltam a kocsiból, és beléptem a boltba. Felsandítottam, és amint megláttam a pult mögött álló idős nénit, rögtön megnyugodtam.
-Ó, magát még látni errefelé?-kérdezte aranyos mosollyal az arcán.
-Jó napot!-mosolyogtam vissza, és leemeltem a napszemcsimet. A kapucnit fenthagytam, nehogy kintről valaki felismerjen-Hát, igen...elég sok a dolgom mostanság-vontam fel a vállam.
-Látom. Nincs hét, hogy ne olvasnék magáról valamelyik újságban!-legyintett-Mit szeretne?
-Hmm...-néztem körbe, majd megakadt a szemem pár szál gyönyörű rózsán-Egy csokrot azokból!-mutattam rájuk. A néni máris ment, és felkapott egy csokorra valót, és elkezdte megkötni.
-Egy csodaszép, rózsa csokor rendel!-sürgött-forgott. Tudom, tudom, a rózsa olyan elcsépelt. De Harry egyszerűen odavan a rózsákért. Konkrétan szerelmes beléjük. Ha nem lennék már a férje, szerintem hozzáment volna már egy rózsabokorhoz.
Gondolataimból az eladó rángatott ki.
-Tessék! Megfelel?- mutatta felém a bámulatos csokrot.
-Tökéletes!-néztem hálásan a nénikére.
-Üdvözlőkártya?-mutatott a kis kosárkába kirakott papírkákra.
-Öhm...igen, kérek! Ezt itt!-vettem el egy szép kis, pillangókkal díszített kártyácskát. Fizettem, majd elköszöntem, és lehajtott fejjel kiszaladtam a kocsiba. Előkaptam egy tollat, és a kormányon dobolva gondolkodtam, hogy mit írjak. Végül csak leírtam azt, ami rögtön az eszembe jutott, majd beletűzve a rózsák közé elindultam.
Befordultam az utcánkba, és elmosolyodtam. Leparkoltam a házunk előtt, majd felnéztem a nagy házra, és fellépkedtem a lépcsőn. Lenyomtam a kilincset, és benyitottam. Az ismerős érzés máris jelentkezett a mellkasomban. Itthon vagyok. Végre.
-Szíveeem!-kiabáltam, miközben ledobtam Vans cipőimet szerelmem csizmái mellé. Nem kaptam választ, amit furcsálltam, de lehet, hogy kint van a kertben, vagy épp alszik. Még egy bombára sem kelne fel. Elmosolyodtam az alvó Harry gondolatára, majd átgyalogolva az egész földszinti részen kikukkantottam a terasz ajtón, de nem volt kint. Kizárásos alapon, miután az összes alsó szinti szobába benéztem az előbb, csak fent lehet. Lassan lépkedtem fel kezemben a csokorral, és benyitottam a hálószobánkba. A mosoly rögtön lehervadt az arcomról, az alvó Harry gondolata eltűnt az agyamból. A virágot elejtve rohantam a nagy, paplan kupachoz, ami alól halk sírás hallatszódott ki, és amit egy csomagnyi koszos zsepi vett körül.
-Úristen! Szívem! Mi történt? Istenkém!-kerestem meg a barna buksit a kupac alján. Harry szemei rögtön rámtapadtak, és miután felfogta, hogy én vagyok az, gyorsan felült, és elfordulva letörölte a könnyeit.
-Szia, Louis!-próbált mosolyogni, de nem tudott átverni. Nem is tudom mit gondolt. Hogy majd nem teszem szóvá a több halom, koszos zsebkendőt? Vagy, hogy dagadtra vannak sírva azok a gyönyörű szemei, amik most véreresen néztek vissza rám? Ezt ő sem gondolhatta komolyan.
Szónélkül megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak bírtam. Harry rögtön körém fonta hosszú karjait, és úgy szorított, hogy azt hittem a fulladásom a célja. Zokogásban tört ki, mire lassan ringatni kezdtem, miközben dúdogattam neki. Mindig ezt csináltam, amikor meg kellett nyugtatnom. Nekem is mindig halkan énekelgett anyukám, amikor sírtam.
Amikor úgy hallottam, hogy egy kicsit mrgnyugodott, akkor eltoltam magamtól.
-Mi a baj, édeske?-néztem egyik szeméből a másikba, de csak öszeszorított szemekkel rázta a fejét, miközben tovább hüppögött. Nagyot sóhajtva újra a mellkasomra húztam, és hagytam, hogy kisírja magát, miközben nyugtatólag simogattam a hátát, és a haját, ami bánatomra már nem olyan hosszú, hogy befonhassam neki reggelente. Bár így is rohadt szexi volt, ez tény, de azért a hosszú haja mégiscsak lassan a védjegyévé vált.
Egyszercsak morgást hallottam, de nem értettem mit mondott, mert a polómba motyogta.
-Harry! Ne motyogj, nem értem!-suttogtam a fülébe, mire kicsit elhajolt tőlem, és felnézve rám rámutatott a felsőmre.
-Azt hiszem, ho-hogy összetaknyol-oltam a polód-szipogta bűnbánó arccal. Annyira aranyos volt, hogy azt hittem menten elolvadok tőle.
-Nem probléma, szívem!-pusziltam meg orra hegyét, mire bandzsítva ránézett a pontra, ahol ajkam érintette. Jézusom! Lehet ennél édesebb valaki?-kérdeztem magamtól, de gyorsan vissza is tértem a mennyországból-ahol sok badzsító Harry ugrált körülöttem-, hisz valami baj volt.
Két kezem közé fogtam Harry arcát, és belenéztem csodaszép, zöld szemeibe.
-Miért sírtál, szívem? Mi a baj?-kérdeztem reménykedve, hogy most már kapok választ.
-Én...én...én csak...-görbült újra sírásra a szája, és belebújt a paplanba, elrejtve előlem az arcát. Melléfeküdtem, és a hátát simogatva csitítgattam. Közben körbenéztem a szobában, amibe úgy néz ki az elmúlt négy napot töltötte.
Már csak halkan szipogva szuszogott, én pedig felálltam, hogy kinyissam az ablakot.
-Looouuueehh-hallottam nevemet a világ legédesebb kiejtésével.
-Pillanat, csak kinyitottam az ablakot-válaszoltam, majd az ágyhoz lépve össze akartam szedni a sok zsepit, mikor észrevettem, hogy szerelmem szorongat valamit. Mikor megláttam, hogy mi az, még jobban összezavarodtam. Egy babaruha volt az. Kis kék kezes-lábas, látszólag fiú babára.
Letérdeltem mellé, majd megfogtam a kis ruhát.
-Harry...ez mi?-rángattam meg picit, jelezve neki, hogy mire gondolok, mert ő még mindig a párnába fúrta az arcát. Erre a kérdésemre újra sírni kezdett.
-Te-tegnap...vette-hem...-sírta nekem.
-De miért? Freddienek?-találgattam, mert nem volt ötletem mi oka lehetett, hogy gyerek ruhát vegyen.
-Ne! Ne!-kiabálta, és a fülére szorította a kezét. Na jó, ez most már kezd megijeszteni. Mi történt az én drága Harrymmel?-estem kétségbe.
-Harry! Hé! Figyelj rám!-emeltem fel a fejét, mire abbahagyta a sírást, és rámnézett-Most elmegyünk, megfürdesz, és mindent megbeszélünk, oké?-törölgettem közben az arcát a hüvelykujjammal.
-Rendben-suttogta, miközben bólintott. Segítettem neki felállni, és elkísértem a fürdőszobába, ahol engedtem vizet a kádba, raktam bele habfürdőt, és fürdőbombát. Miután lesegítettem Harryről a ruhákat, megpusziltam a kulcscsontját-az volt az orrom előtt-, majd bemászott a kádba. Lehunyta szemeit, és elmerült a forró fürdőben.
Pár percig ott maradtam vele, és a kád szélére ülve simogattam a kezét, utána pedig kimentem, és rendbe szedtem a szobát. Épp az ágyneműhuzatot cseréltem, amikor megláttam a kis kék anyagot. A babaruhát a kezembe fogva leültem az ágyra. Végigsimítottam rajta a kezemmel, majd csukott szemmel elképzeltem, ahogy egy aranyos kisbaba fekszik Harry karjaiban, és ez a cuki, kis ruhácska van rajta. Keserű mosoly jelent meg az arcomon, majd nagyot sóhajtva felálltam, és a ruhát lerakva elindultam a még mindig a földön heverő csokorhoz. Felvettem, megigazítottam, majd kerítettem neki egy vázát, és beletettem. Majd észreveszi, ha kijön a fürdőszobából-gondoltam magamban.
Felszedegettem a földről a zsebkendőket, majd a kukába dobtam őket. Ám valami furcsa dolog volr a kukában.
-Mi a...?!-emeltem ki egy terhességi tesztet onnan. Negatív volt. Belenéztem a kukába, és megszámolva öszesen tizenhét darab volt. Mind negatív.
Markomba zárva azt az egyet berontottam a fürdőszobába, ahol Harry épp a hajából mosta ki a sampont.
-Harry...miért van tizenhét negatív terhességi teszt a kukában?-kérdeztem suttogva, felmutatva a kezemben lévőt. Ő csak rámnézett azokkal a fájdalommal teli szemeivel, amik bekönnyeztek.
-Én...én szerettem volna...ha...ha sikerül... Tudom, hülye ötlet, hisz...férfi vagyok...de...de Freddie sem a te gyereked, mégis mjndenki az apjának mond... Én csak...csak azt akartam...CSAK GYEREKET AKARTAM NEKED SZÜLNI LOUI!-üvöltötte el magát, majd a karjaiba temette az arcát-Csak...annyira bántott a sok Brianás, Freddies kép, hogy...hogy szerettem volna, ha...velem lennének olyan képek...-hüppögött halkan-Én...meg akartam adni neked azt...amit egy nő megtudna...én csak...nem akarom, hogy...egyszercsak jobban akarj gyereket...hagyományos módon...mint...mint velem lenni...-csuklott el a hangja a végére. Nagyon zavaros volt az, amit Harry mondott, de a lényegét kibogoztam, és azt hiszem még jobban beleszerettem ebbe a csodába.
Odasétáltam hozzá, és elétérdelve két kezem közé fogtam az arcát.
-Soha! Érted? Soha nem foglak elhagyni! Örökké a te férjed akarok lenni, örökké melletted akarok lenni, és egyszer majd veled akarok gyereket! Veled akarok majd fogocskázni a gyerkőcökkel, veled akarom majd óvodába, és iskolába vinni őket, veled akarom majd megtanítani focizni a kisfiunk, veled akarom majd befonni a tündérkénk haját, veled akarom megélni, ahogy felnőnek! Semmi mást nem szeretnék ennél jobban, szívem!-csókoltam meg olyan szenvedélyesen, ahogyan már rég tettem. Abban a pillanatban viszonozta, hogy összeért a szánk, nyelve hirtelen berobbant a számba, és öszefonódott az enyémmel. Egész testem bizsergett, csukott szemhéjamon színes foltok táncoltak, úgy éreztem lebegek. Beletúrtam selymes, vizes hajába, míg ő a nyakamat karolta át. Abban a pillanatban nem voltak határok, nem voltak titkok, nem voltak kétségek és nem voltak gondok. Abban a pillanatban nem volt Harry. Nem voltam én. Abban a pillanatban csakis együtt léteztünk. Akkor, ott, egy pillanatnyi időre eggyé váltunk, és mindennél jobban hittünk a másikban.
Csukott szemmel, zihálva váltunk el egymástól. A szívem ki akart ugrani a helyéről, a pulzusom az egekben volt, emiatt apró fekete pöttyök jelentek meg a szemem előtt, de nem érdekelt. Semmj sem érdekelt Harryn kívül.
-Megértetted?-döntöttem össze a homlokunkat, és mélyen a szemébe nézve kerestem a választ, amit hamarosan megkaptam egy mosoly kíséretében.
-Igen. Szeretlek, Louis!-suttotga, majd lágy pillangó puszit hintett az elöző csókolózástól enyhén feldagadt, még nyálas ajkaimra.
-Én is szeretlek, szívem!-válaszoltam, mire végre megeresztett egy igazi, harrys mosolyt, gödröcskékkel, és nevető ráncokkal-Na, ezt a Harryt szeretem én, nem a szomorút!-vigyorogtam rá vissza.
Kiszállt a kádból, majd megtörölközött. Bementünk a szobába, és felkapott magára egy alsót meg egy polót. Megfordult, és épp elindult volna felém, amikor is megpillantotta a csokrot az asztalon.
-Róóózsaaaa!-sikított fel, majd csillogó szemekkel odarohant, és beleszagolt-Imádom az illatát!-nézett rá újból, amikor meglátta a kis kártyát benne. Kivette majd hangosan olvasni kezdte-Always in my heart-rámnézett, majd odarohanva hozzám megölelt, amit én boldogan viszonoztam.
Lehunyt szemekkel szorítottam szerelmemet, és nyakàba fúrva az arcom lélegeztem be jellegzetes illatát, miközben arra gondoltam, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, mert a párom még azt is megkísérelte megtenni, ami számára fizikai képtelenség. Mégis megpróbálta, csak hogy örömöt szerezzen nekem.
-Örökké!-suttogtam a nyakába, majd apró csókot leheltem rá.