Van másik út-Larry (folytatás)

És itt is volna a Van másik út folytatásának! Szerintem sokkal jobb lett, mint az első része, szóval remélem nektek is elnyeri a tetszéstekeet! :)
Nem beszélek sokat, mert fáradt vagyok, max annyit, hogy nincs még klipp sajnos, és hogy tele van hibákkal valószínűleg, amiért bocsánat.
Jó olvasást! xx
/Mikor érjük el a 10000 oldal megjelenítést?o.o/

8 hónappal később

Nyolc kemény hónap. Nyolc kemény hónapnyi kitartás, szenvedés, próbálkozás, elhatározottság, gyógyulás. Talán most érkeztem el oda, hogy kijelenthetem, jobban vagyok. Hogy azt mondhatom, meggyógyultam.
Hetente háromszor jártam pszichológushoz, anya ezerszer jobban odafigyelt rám, főleg arra, hogy evés után ne menjek a fürdőbe. Harry mindennap bejött hozzám amíg kórházban voltam. Vagy egy könyvet hozott, amiből olvasott nekem, vagy elmondta a híreket, hogy mi történik a városban, míg én be vagyok zárva, vagy tanult, de a lényeg, hogy mindig ott volt velem, ami nagyon sokat jelentett nekem.
Miután kiengedtek nem mentem sem dolgozni, se edzeni. A fönőköm és az edző is elengedtek "szabadságra", amíg rendbe nem jövök, utána pedig várnak vissza. Nagyon örültem, hogy egyik helyről sem rúgtak ki, ez is egy löket volt, hogy össze kell szednem magam. És most itt vagyok. Több vagyok húsz kilóval és egy baráttal. Akiben nem csak a legjobb barátot, de még a szerelmemet is megtaláltam. Nélküle sehol sem lennék. Ő volt az, aki kimosta a fejmet, amikor fel akartam adni a küzdelmet. Ő volt az, aki segített lábra állni, ha újra összetörtem. Ő volt az, aki elterelte a gondolataimat, amikor kezdtem beleőrülni, hogy állandóan otthon ülök. Ő volt az, aki meghallgatta a félmeimet, aggályaimat, és örökre bezárta őket a "titkok" nevezetű ládikájába a szívében.
Lassan, de kezdtem megnyílni neki, és végül belészerettem. Már két hónapja, hogy együtt vagyunk. Tisztán emlékszem arra, amikor elhívott randizni, amit végül egy tökéletes első csókkal zártunk le. Azóta van, hogy napokig itt alszik nálam-vagy fordítva-,emiatt már a fél szekrényem az ő ruháival van tele, aminek őszintén örülök. Az egyik polója pizsamaként funkcionál nekem, a többiből pedig egy-egy darab mindig megtalálható rajtam. Még a boxerjeit is hordom néha. Ma is az egyik fekete, feszülős darabaj van rajtam, meg a fehér polója.
Megrázva a fejem tértem vissza az emlékeimből a valóságba. Mosolyogva néztem ki a kocsi ablakon, amin keresztül megláttam Harryt, ahogy már épp bezárja a kaput. Szökdécselve közelítette meg a kocsit. Olyan, mint egy nagy gyerek!-kuncogtam magamban rajta. Vidáman szállt be mellém, majd egy meleg, mosolygós csókkal köszöntött.
-Annyira jó végre húst fogni rajtad!-vigyorgott rám, miközben combom markolgatta. Elnevettem magam, majd beindítottam a kocsit, és a már rég nem használt útvonalon elindultam. Harry rátette kezét a sebváltón pihenő enyémre, mire felépillantottam egy kedves mosollyal, hogy utána újra az útnak szenteljem a figyelmem.
Leállítva a kocsit a parkolóban mély levegőt vettem. Nyolc hónap múlva újra itt vagyok. Harry megszorította a kezem, mire rápillantottam, ő pedig megajándékozott egy biztató mosollyal, majd kiszálltunk. Kézen fogva sétáltunk be a nagy épületbe. Már majdnem odaértünk az öltözőhöz, amikor hirtelen mellettünk termett az edző.
-De jó újra látni Louis!-ölelt meg rögtön, én pedig mosolyogva a rég nem hallott hangtól viszonoztam a gesztust.-Sokkal jobban nézel ki!-mért végig tekintetével.-Őszintén örülök neked! Jó, hogy újra itt tudhatlak. Egészségesen!-mosolyodott el melegen.
-Én is nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek! Köszönöm, hogy nem tett ki a csapatból!-hálálkodtam már vagy ezredszerre neki.
-Egy fél másodpercre sem fordult meg a fejemben!-vágta rá rögtön mosolygósan, majd elnegedett minket átöltözni.
Az öltözőbe lépve mindenki ránk kapta a tekintetét. Hirtelen lett néma csend, és mindenki minket bámult, jobban mondva engem. Nagyot nyeltem, majd reszketve kifújtam a levegőt. Nem lesz semmi baj!-gondoltam magamban, majd elindultam a sarokba, ahol régen is öltöztem, de félúton megtorpantam. Gondolva egyet, megfordulva odasétáltam a középső padhoz, ahova hárman is lepakoltak.
-Idecuccolhatok én is?-kérdeztem mosolyogva az egyikőjüktől, aki döbbenten meredt rám.-Ezt igennek veszem!-vágtam le a táskám. Lerángattam magamról a polóm, majd előkotortam a mezem. Éreztem, hogy valaki néz, ezért felpillantottam, így találkoztak kékségeim Harry zöldjeivel. Egymásra mosolyogtunk, én pedig végig a szemébe nézve húztam magamra a kék mezt.
Öt perc múlva kint álltunk a meleg nyári időben, a frissen nyírt fűvön. De hiányzott ez az érzés, a hely, a fű illata, a labda, a mez, az izzadtság, minden. Vidáman vetettem bele magam a bemelegítésbe. Úgy éreztem, hogy a maratont is lebírnám futni, de mégis nagyon elfáradtam a végére.
-Na, akkor ma legyen egy lazább edzés! Játszatok egyet!-adta az utasítást az edző, mi pedig rögtön két csapatba osztottuk magunkat.-Louis, ha nem bírod, akkor leülhetsz. Nyolc hónap az sok kihagyás!-hallottam, mire csak a hüvelykujjamat femutatva jeleztem, hogy minden a legnagyobb rendben. Harry küldött nekem egy puszit, amitől halványan elpirultam, majd kezdődhetett a játék. Rég élveztem ennyire a focizást. Éreztem az adrenalint a véremben száguldani, a napsütést a bőrömön, a szelet, ahogy felborzolta a hajamat.
Valaki nekem passzolta a labdát, ami elég ritkán esett meg, miután gyűlőltek, szóval ez most egy jó pont volt. Belőttem a kapuba, mire a csapatom ujjongani kezdett. Jaj, de hiányzott már ez!-msolyodtam el magamban, majd visszafutottam a mi térfelünkre.
-Jól vagy?-kérdezte Harry egy negyed óra múlva, amikor mellém került.
-Begörcsölt a vàdlim-nevettem fel szerencsétlenségemen, majd a kispadhoz sántikáltam, és leülve rá masszírozni kezdtem a lábam, miközben mosolyogva néztem a meccset. Azt hiszem, boldog vagyok.

***

-H-Harreh!-nyögtem fel, mikor ágyékát nekem dőrzsölte. Nem bírtam magammal, teljesen elveszítettem a kontrolt.
-Hm?-hümmögött a nyakamba lihegve, miközben tovább ingerelt engem és egyben saját magát is. Már néhányszor csináltunk ilyet. De most nem a boxerembe akartam élvezni.
-Akarlak most! Magamban akarlak érezni!-nyögtem ki a szavakat teljesen ön kívületi állapotban. Harry hirtelen hagyott abba minden tevékenységet, és nagy szemekkel meredt rám.
-Mi?-hitetlenkedett, én pedig elbizonytalanodtam.
-Öhm...le szeretnék...feküdni veled-mondtam zavartan oldalra nézve. Talán ő nem szeretné? Nem is szeret? Csak unaloműző voltam?
-De Louis...ez...-nem engedtem, hogy befejezze, lelöktem magamról.
-Csak mond ki inkább. Nem akarod. Ennyi. Nem kell a körítés, sem a terelés. Elbírom az igazságot!-motyogtam halkan az ágy szélén ülve.
Egy percig néma csend volt a szobámban, csak a kettőnk szuszogása hallatszott. Hirtelen ért a gyors mozdulat, amivel két kéz átkarolta hátulról a derekam.
-Hé! Ilyen eszedbe ne jusson többet! Nem úgy értettem, csak megdöbbentettél! Nem akartam, hogy azt hidd, hogy én nem akarom, mert nagyon is! Csak féltelek! Nem akarok fájdalmat okozni!-hadarta gyorsan, egy levegőre  a nyakamba fúrva az arcát. Lihegve szorított még erősebben, mintha attól félne, hogy nem hiszek neki, és elmegyek.
-Nem fogsz Harry! Csak örömöt okoznál azzal, ha megtennénk!-kulcsoltam rá kezemet az ővére. Belepuszilt a nyakamba, majd lassan elkezdett lefelé haladni a vállam fele.
-A lehető...-cuppant csók a fülem alatt.-leggyengédebben...-puszilt a nyakhajlatomba.-fogom...-találkozott a szája a kulcsontommal.-csinálni...-kaptam nyálas puszit vállamra. Felsóhajtottam, majd teljesen átadtam magam az érzéseknek, amik teljesen elleptek.

Égető érintések...
Halk sóhajok...
Szenvedélyes csókok...
Érzelmekkel teli tekintetek...
Lassú mozdulatok...
Lila tubus kattanása...
Selymes ujjak...egy...kettő...három...
Apró nyögések...
Fájdalmas behatolás...
Sziszegések, könnyek...
Fájdalom elkeveredése a gyönyörrel...
Izzadtságtól csillogó testek...
Homlokra tapadó tincsek...
Egy óriási, és egy apró kéz összekulcsolva...
Hangos nyögdécselések...
Ívbe veszülő hát...
Gyönyörtől eltorzult arcok...
Szerelmes ígéretek a semmibe suttogva...
Egyre erősödő lihegés...
Tompa bizsergés a gerinc tövében, ami egyre csak erőteljesebb lesz...
Hangos, élvezettel teli kiáltás...
Óriási, öblös nyögés...
Remegő testek...
Halk zihálás...
Szaporán emelkedő mellkasok...

Csukott szemmel pihegtem Harry mellkasán. Voltak elképzeléseim az együttlétről, de ez felülmúlta minden fantáziálgatásom. Egyszerűen felülmúlhatatlan érzés volt, ahogy Hazza belémcsusszant. Ahogy teljesen kitöltött, szinte szétfeszített belülről. Aztán, ahogy együtt volt orgazmusunk. Csodálatos látvány volt szerelmem arca élvezés közben. Kavargó gondolataimat az imádnivaló, rekedtes hang szakította meg.
-Szeretlek, Lou!-puszilt a tincseim közé, mire elmosolyodtam.
-Én is, Haz!-csókoltam meg a bimbója mellett, a bőrének kicsit sós íze volt az izzadtságtól, de cseppet sem érdekelt.
-Ugye nem bántad meg?-kihallatszódott hangjából az aggodalom. Felemelve a fejem néztem zöld íriszeibe.
-Semmit sem akartam ennél jobban! Nem fogom megbánni soha, hogy most megtettem!-mondtam teljesen komolyan, majd puha csókban részesítettem. Összekulcsoltam lábainkat, és mellkasán támaszkodva csókoltam. Átkarolta a hátam, hogy szorosan magára húzhasson. Férfiasságaink súrlódtak, amitől elakadt a lélegzetem. Még szoknom kell ezt a különös, bár eszméletlenül izgató érzést. Halkan sóhajtoztunk, de hamar abbahagytuk, nehogy újra "készenlétben" legyünk, mert nem bírnánk ki most még egy menetet.
-Olyan jó, hogy segitettél akkor!-jutott eszembe, ahogy Mindennap bent kuksolt a kórházban velem.
-Érted bármit! A bátor döntések visznek téged oda, ahol lenned kell!-idézett valakitől. A kis könyvmolyom.-Esetemben melletted!-nézett rám szerlemesen, én pedig rájöttem, hogy ezt szeretném. Hogy mellettem legyen.
Lehunyva a szemem, mosolyogva hagytam, hogy elragadjon az álom Harry izmos karjai között.

Még egy kis vélemény:
Remélem nem volt zavaró, hogy így írtam a +18-as részt, de valahogy nem akaródzott most részleteset írnom. Ez most így ösztönből jött! :D