Bizonytalanul, de mégis biztosan-Larry Stylinson

Sziasztok! Megint eltűntem, de nem volt áramunk sokáig, és Szegeden is voltam. Meg rákattantam egy sorozatra is, és nagyon meleg is van, amiben nehéz koncentrálni. Ja, meg persze nátpr van! :D De most valószínűleg leszek. Nem résszel jövök, amiért ne harapjátok le a fejem. Ez az első one-shot-om, és nem tudom milyen lett. Remélem tetszik, a következő fejezetet pedig hamarosan hozom!

*múlt*

-Haaazzaaaa!-kúszott a fülembe a hőnszeretett hang, majd nemsokára meghallottam a lábdobogásokat a lépcsőn. Kivágódott az ajtóm és egy felpörgőtt energiabomba ugrott be mellém az ágyra.-Szia!-hajolt hozzám és adott egy puszit félig a számra félig az arcomra, ahogy már barátságunk kezdette óta tettük.
-Szia!-ismételtem meg a muzdulatot Louis arcán.
-El tudod hinni? Végeztünk! Elballagtunk!-ujjongott, amit én mosolyogva figyeltem. Igen, befejeztük a nyolcadikot, és hamarosan betöltjük a 15. életévünket. Lou még mindig ugrált az ágyamon, én pedig már nem tudom hanyadszorra állapítottam meg magamban, hogy mennyire szép.
-Úgy bírom a gödröcskéid! Annyira aranyosak!-nyúlt az arcom két oldalán lévő mélyedésekhez. Ettől még jobban vigyorogin kezdtem.-Úú, szerinted milyen lányok lesznek a gimiben? Lehet, hogy mi leszünk a menők? És együtt szerzünk majd csajokat?-dőlt le megint a párnák közé. Lassan már hat éve legjobb barátok vagyunk, és mindent együtt csináltunk eddig. Most sem tervezte ezt másképp és ennek nagyon örültem.
-Persze, hogy mi leszünk a menők! Ez alap, Lou!-kacsintottam rá felé fordítva a fejem. Ő is felém fordult, és kezét átlendítve a derekamon olyan közel húzott, hogy alig maradt pár centi arcunk között.
-És örökké legjobb barátok maradunk, ahogy azt másokdikban megfogadtuk!-suttogta, én pedig szépen ívelt ajkait néztem.
-Ühüm-bólogattam halványan. Újra felnéztem és észrevettem, hogy ő is a számat nézte, mert még pont láttam, ahogy újra rámemeli csodálatos kék szemieit. Összeugrott a gyomrom. Lesütöttem tekintetem, mire megéreztem a barna fiú hosszú, vékony ujjait az tenyerembe csúszni.
-Öhm...Haz...tudom, hülye ötlet, de ugye még egyikünk sem csókolózott. Éés arra gondoltam...-nézett félre, és enyhe pír jelent meg az arcán.-Hogy talán kéne kicsit gyakorolni...hogy ne csesszük el az első barátnőnkkel.-most már teljesen vörös volt, és éreztem kezén az izzadtságot. Az agyamnak idő kellett míg felfogta legjobb barátom szavait, és mikor ez megtörtént, a szívem megállt egy pillanatra, hogy utána újujt erővel kezdjen el vágtatni. Még sose éreztem hasonlót, és kicsit megijedtem.
-Hogy mi?-kerekedtek ki a szemeim.
-Úristen! Pocsék ötlet volt, annyira sajnálom!-szabadkozott Lou és felült, majd lehajtotta a fejét.
-Hé! Semmi baj!-ültem fel én is és a hátára simítottam a kezem. Vagy tíz percig lehettünk ott csendben míg Lou előre meredt a paplanomra én pedig a hátát simogattam nyugtatólag.-Tudod mit?-szólaltam meg végül.-Próbáljuk meg!-néztem rá vakmerően, csibészes mosollyal. Hisz egy csók nem a világ vége! Felkapta a fejét és óriási barna íriszei hitetlenül vizslattak.-Na?-noszogattam, mert nem akaródzott megszólalni.
-Öhmm...aham..jó-válaszolt halkan. Feléfordultam egész testemmel és barátom is ugyanezt tette. Ott ültünk törökülésben, egymással szemben, összeérő térdekkel, egymásra szegezett komoly tekintettel. Elkezdtem felé hajolni, mire ő is. Mikor már csak egy pici távolság volt ajkaink között, halványan elmosolyodtam.
-Nem vagyunk komplettek-suttogtam, és erre felcsillant Lou szeme is.
-Sose mondtam, hogy azok vagyunk-lehelte a számra, amitől egy icipici borzongást éreztem. Louis utoljára belefúrta komolysággal teli kékjeit az én zöldjeimbe, mielőtt lecsukta volna őket. Én is behunytam szemeim, és egy pillanat múlva valami meleget éreztem a számon. Igazán puha volt. Lassan kezdte el mozgatni a vékony ajkait. Szétnyitottam a szám egy kicsit és félve kicsúsztattam a nyelvem csak annyira, hogy épphogy hozzáérjen Lou alsó ajkához. Mikor megérezte, kicsit elhúzódott, lesütötte a szemét és teljesen elpirult.
-Nyugi-fogtam meg állát és hajoltam újra rózsaszín szájára. Egy ideig csak ajkaink mozogtak egymáson, majd megint megpróbálkoztam nyelvemmel. Most is lemerevedett, de már nem húzódott el. Ösztöneimre hallgatva, nyomást gyakoroltam az ajkaira, mire bizonytalanul, de szétnyitotta azokat, az én nyelvem pedig besiklott a résen. Feltérképeztem a szája belsejét, majd talalkoztam valami forróval. Hamar összefonódott a nyelvemmel, és félve kezdtük el mozgatni őket. Már tíz perce csókolózhatunk, mikor végre elváltunk, de csak pár centire.
-Tudod...az csak egy alibi volt, hogy tanuljunk smárolni...-suttogta és nem mert rámnézni.
-Mire?-kérdeztem tőle.
-Arra, hogy megcsókolhassam azt a gyönyörű szád!-motyogta, majd mikor rájött mit is mondott, elkerekedtek a szemei.-Úristen! Miket beszélek?! Jeszus! Én nem akartam ilyet mondani!-hadarta és teljesen ki volt akadva.-Azt hiszem én most megyek-kapta fel a táskáját a földről, és kirohant a szobából, majd a házból. Még mindig az ajtót néztem mikor végigsimítottam a számon nyelvemmel, majd az ujjaimmal. Semmi extra nem volt, de mégis éreztem valami kis szikrát. És amit Lou mondott. Azt néha én is meg akartam tenni az ő piros ajkaival. Hátradőltem az ágyon, és a plafont bámultam, amire egy A/3-as kép volt felragasztva, Lou-ról és rólam, amin épp puszit adtam a szája és arca találkozásának helyére. Elmosolyodtam az emléken. Ez is egy jel. Észrevehettem volna. Hisz, ki ad puszit a legjobb barátjának majdnem a szájára? És ekkor még több emlékfoszlány kúszott az agyamba. Hosszan tartó ölelések, percenként elcsattanó puszik, egy ágyban való együtt alvások, kézen fogva sétálások... Nem gondoltunk bele, hogy ezek mind-mind miket is jelenthetnek. Pedig így már teljesen egyértelmű. Érzek valamit Lou iránt. És ő is irántam.
Gyorsan pattantam fel, és robogtam le a lépcsőn. Felhúztam a cipőm, majd anyutól elköszönve léptem ki az ajtón és futólépésben indultam a legjobb barátom házához. Mikor odaértem, térdemre támaszkodva fújtam ki magam. Bekopogtam, amint levegőhöz jutottam.
-Szia Harry!-köszönt Louis anyukája.
-Szia!-mosolyogtam rá.
-Gyere be!-intett, mire beljebb sétáltam és már cipőfűzőmmel voltam elfoglalva.
-Fent van a szobájában, elég zaklatottnak tűnt-aggodalmaskodott.
-Ezért jöttem!-kacsintottam rá mosolyogva, majd kettesével szelve a lépcsőfokokat hamar felértem hozzá. Kopintottam párat az ajtóján, majd lassan benyitottam. Louis az ágyán feküdt összegömbölyödve és zokogott.
-Hé-ültem gyorsan mellé. Megfogtam a vállát és magam felé fordítottam. Nagy, felduzzadt, vörösre sírt szemeiben kétségbeesést és reménytelenséget láttam.-Louis...átgondoltam a dolgokat...és...
-Tudom! Nem kell kimondanod! Tűnjek el az életedből örökre!-vágott bele a mondatomba és ellepték a szemét újra a könnyek. Odakapott a polómhoz és görcsösen szorította.
-Sss! Lou...én...ilyenre egyáltalán nem gondoltam-ráztam meg a fejem, mire abbamaradt teste sírás okozta remegése, és érdeklődve emelte fel a fejét.-Szeretném megpróbálni...hmm...-fontam össze ujjainkat.-Ezt!-emeltem fel egymásba kulcsolt kezeinket. Szipogott egyet, majd rámtekintett, és lassan elmosolyodott. Felült, és bizonytalanul, de mégis biztosan hajolt felém, hogy apró csókot leheljen számra. Elmosolyodtam, majd megöleltem.

*jelen*

-Ez olyan szép Harry bácsi!-tapsikolt Josh vigyorogva. Már vagy századjára meséltem el nekik, hogy hogy is kezdődött a kapcsolatom Lou-val, tizennégy évesen, de még mindig nem unták meg.
-Igeeen! Mégegyszeeer!-nézett rám boci szemekkel Tiffany.
-Kérleeek!-vetette be a titkos fegyvert Joshua is.
-Josh, Tiffany! Megmondtam, hogy ne szívjátok le teljesen Harry energiáját! Gyertek, lefekvés!-jött be Gemma a nappaliba, ahol a kanapén ültem két tüneményes gyerekével. Szomorúan álltak fel, mire nyomtam mindkettejük arcára egy puszit.
-Jóéjt! Legközelebb is elmesélem, jó?-kérdeztem, mire felcsillant a szemük.
-Drágám! Engedsz vizet a kádba?-kiáltott az emeletre nővérem, és elkezdte a lépcső felé terelgetni a két roszcsontot.
-Igen, máris!-hallottuk a választ Greg-től, Gemma férjétől.
Felálltam és besétáltam a konyhába, ahol megtaláltam Lou-t, amint épp a nagy családi vacsora maradványait takarítja el. Mögé álltam és hátulról átöleltem.
-Szeretlek!-suttogtam a fülébe, majd belepusziltam.
-Én is!-fordult meg ölelésemben, majd összeforrtak ajkaink. Újra eszembe jutott az első csókunk a szobámban, amit a gyerekeknek is meséltem, és muszáj volt belemosolyogjak a csókba. Lassan több, mint tizenhét éve történt. És remélem arra a pillanatra örökre úgy gondolhatok vissza, mint életem legjobb döntése.