4. fejezet: ...beleszerettem.

Heellooooo! Itt is vagyok az új résszel! És a legjobb, hogy valószínűleg holnap hozok még egyet! :D Na, de be is fogom, jó olvasást!

ZAYN:
Amikor megláttam, mit rajzolt rögtön Jaksonville jutott eszembe. Ott szokták ezt a jelet felrajzolni mindenhova... Ez a jacksoville-i banda ismertetője. Amikor beléptem, rámtetováltatták. Minden tagnak volt. A régi emlékre kirázott a hideg. A gondolatmenetem végére be ia fejeztem a kis átalakítást, hogy ne lehessen észrevenni, hogy ez mi is volt először.
-Most miért kellett?-nézett rám hitetlenül Niall, miután meglátta mit műveltem.-A tetkódról mintáztam-vágta be a durcát. Végigsimítottam az említett mintán a bőrömön. Zap...
-Vannak dolgok, amikre jobb, ha sosem derül fény...-morogtam összeszorított állkapoccsal, magam elé bámulva. Érezhető volr a feszültség körülöttünk, ezért összepakoltam, és vállamra kapva a teli táskát elindultam haza.
-Várj már meg minket!-szólt utánam Liam.
-Hagyjatok békén!-mondtam tovább lépkedve.
-Zayn...hallod...-kezdte Niall, de én hátrafordultam és közbevágtam.
-Nem értitek, hogy hagyjatok? Menjetek a jó büdös francba! Kopjatok le a picsába! Nem vagyok rátok kiváncsi! Az elkényeztetett ficsúr, a tökéletesen álló hajával, és a mindig nyafogó kis pisis-ekkor találkozott a tekintetem Niall-ével. Könny csillogott, abban a meseszép szempárban. Menj a pokolba, hogy ilyen igézően szépek a szemeid-fordultam meg hirtelen ezzel a gondolattal, ott hagyva őket a megdöbbent arcukkal. Néhány utca múlva lenyugodtam. Eszembe jutott miket vágtam hozzá, ahhoz a két emberhez akik talán jelentenek valamit is az életemben. Legszívesebben mindent visszaszívtam volna. Egy egyszerű dühkitörés volt, amikor elvesztettem a fejem és azokat bántottam meg, akik épp a szemem előtt voltak. Rég küzködtem ezzel a problémámmal. De eddig nem volt olyan személy, aki miatt érdemes lett volna bármit is tenni ez ellen. Belevertem az öklömmel a mellettem lévő falba.
-A pokolba...-suttogtam, majd haza batyogtam. Otthon az ágyamba dőlve kezdtem el zokogni. Nem a legférfiasabb dolog, de ha egyszer mérhetetlen nagy fájdalmam volt? Nem tudtam megállítani a könnyeimet... Lassan álomba sírtam magam.

***

Két hete már annak, hogy otthagytam őket a sikátorban. Azóta nem beszéltünk. Én még a szobámból is ritkán mentem ki nappal, de annál inkább éjjel bulizni, és részegre inni magam. Csak, hogy elfelejtsek mindent, és felszedjek valakit egy éjszakára. Ezt csináltam eddigi életemben, de most már undorodni tudtam ettől az életmódtól. Minden megváltozott mióta ideköltöztünk. Magányos voltam. Amikor Niall-ékat megismertem, úgy éreztem elérhetővé vált az álmom. De aztán mindent elrontottam. És egy bocsánatkérés kevés. Nem fognak megbocsátani. Nem tudták volna úgysem elfogadni a hangulatingadozásaim. Az ablaknál ültem, és a szomszéd házat bámultam. Megint. Mindennap ezt csináltam. A kis manó épp a szemetet vitte ki. Már rég beletörődtem, hogy többet érzek iránta, mint kéne. Egyfolytában rágondoltam, vele álmodtam, elképzeltem milyen lehet vele csókolózni,azokkal a gyönyörű, meggypiros, telt ajkakkal. De ilyenkor mindig eszembe jutott az a jelenet a sex-shop-ban. Nem vagyok meleg... Ez a mondata ölte ki bennem a reményt. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok érezni. De úgy látszott ez velem is megtörtént. Az óvszeres doboz amióta megvettem, ott van az éjjeli szekrényemben felbontatlanul. Nem dugtam azóta, hogy Niall-t megláttam. Mindig azok a gyönyörű, mélykék szemek jártak a fejemben. Amik olyan áthatóan néztek néha rám, hogy azt hittem a vesémig látnak. Nagyon sokat rajzoltam. Leginkább Niall-t különféle szemszögekből és pózokban. A kedvenceim közé tartozott az, melyen hátulról volt lefestve, és a fejével oldalra nézett. Meg amelyiken felülnézetből volt papírra vetve, törökülésben ült, és felfelé nézett azzal a tengerkék tekintettel. Fekete-fehér volt, csak a szemének színét próbáltam eltalálni a kékek keverésével.
Felfoghatatlan. Én, mint szerelmes? Nevetségesnek hangzott. Ha azt mondják nekem még Jacksonville-ben, hogy bele fogok esni egy szőke, nálam 20 cm-vel alacsonyabb, kék szemű, félénk srácba, ott röhögtem volna ki. De lám velem is megtörtént. Engem is elért kupidó nyila. Csak lenne viszonozva. Többször sírtam éjjel, amikor nem hallott senki. Sokszor a tetőre kimászva bámultam a csillagokat, és közben számtalanszor elképzeltem mindenféleképpen, hogy együtt vagyunk. Hogy megfoghatom a kezét és összekulcsolhatom az ujjainkat, hogy akárhol megcsókolhatom édes ajkait, hogy akárhányszor megölelhetem... De mindig vissza kellett térnem a valóságba. Ilyenkor mindig bementem a szobámba és azon gondolkoztam mi lenne, ha nem lennék. Ha megölném magam. Kinek hiányoznék? Őszintén szerintem senkinek. Többször nekikezdtem: elővettem a pirulás üveget, megfogtam a kést, előkerestem egy kötelet... De valami mindig megállított. Egy érzés, mely azt mutatta ne tegyem, mert lesz még miért élnem...vagy inkább kiért.
-Zayn, bejöhetek?-kopogtatott be Anne. Az ágyon feküdtem és bámultam ki a fejemből.
-Gyere-fordultam a fal felé. Hallottam az ajtó nyitódását, majd csukódását, utána éreztem mellettem besüppedni az ágyat.
-Zayn...azt vettük észre, hogy eléggé rossz a hangulatod, máshogy viselkedsz, mintha nem lenne életkedved. Szeretnénk segíteni. Elmondod mi történt?-kérdezte nyugtató hangon, én pedig nem tudtam mit csináljak. Régebben biztos nem mondtam volna el, mert nem biztam bennük. Nem mintha valamit változott volna azóta, de a hangja most valahogy olyan...törödő volt. Olyan anyásan törödő.
-Szerelem...-nyögtem ki alig hallhatóan pár perc gondolkodás után.
-Ó, a szerelem. Hmm... Ismerem a szerencsést, aki elrabolta a nagy Zayn Malik szívét?-kuncogott, de én cseppet sem éreztem viccesnek. Morogtam egyet válaszul.
-Jó, bocsánat-mondta rögtön, majd olyat tett, amivel már rég nem próbálkozott. Megsimogatott. Nem is egyszer. Jó érzéssel töltött el ez a gesztus.-Amikor én voltam először szerelmes ugyanekkora voltam, mint te most. Azt hittem a srác mást szeret. Mindig azzal a lánnyal lógott, vele beszélgetett. Aztán amikor már fel akartam adni, egyszercsak egy éjjel meghallottam valakit gitározni a kertben. Kinyitottam az ablakot és ott volt ő, akedvenc dalomat énekelve. Sose tudott semmilyen hangszeren, de a kedvemért megtanulta gitáron azt a számot. Ott akkor üvöltve szerelmet vallott nekem. És akkor csókolt meg először. És azóta sem volt még meg az utolsó csókunk-mosolyodott el az emlékekbe merülve. Várjunk csak! Nem volt még utolsó csókjuk? Akkor...
-Will volt az a srác?-ültem fel hitetlenül. Ő csak továbbmosolygott és bólogatott.-Nem hiszem el... Ezt miért mesélted el?-kérdeztem, mert még mindig nem értettem az összefüggést a két történet között.
-Gondolom, azért vagy ennyire magad alatt, mert reménytelennek érzed. És ezzel akartam megmutatni, hogy lehet hogy annak néz ki, de egyáltalán nem biztos, hogy így is van. De hogy ezt biztosra meg tud, tenned kell érte.-nézett rám kedvesen.
-Niall...-suttogtam magam elé nézve.
-Tessék?
-Niall...őt szeretem-mondtam kicsit hangosabban.
-A szomszéd fiú?-nézett rám kérdőn, mire lehajtott fejjel bólintottam. Felemelte a fejem, szemembe nézett, majd szónélkül megölelt. Sose ölelkeztünk így kicsit meglepődtem, de döbbenetemből felocsudva visszaöleltem.-Minden rendben lesz-suttogta a fülembe, és annakellenére, hogy tudtam mindig ezt mondjá az emberek és nem mindig jön be, most mégis tudtam hinni neki. Miután elengedett mégegyszer rámmosolygott, majd felállt, hogy kimenjen, de ekkor lecsúszott a rajzfüzetem az ágyról. Felvette az eséstől kinyitódott mappát.
-Ezek gyönyörűek-dicsért meg, miután pillantásával megkérdezte belenézhet-e én pedig megadóan bólintottam.-Te tényleg szeremles vagy-nyújtotta vissza én pedig elvettem. Kiment a szobámból, én pedig elkezdtem gondolkozni azon, amit mondott. Tennem kell érte. Hmm... Hát egy próbát megér-gondoltam, majd felálltam hogy felkapjak valami normális cuccot magamra. Azóra most mutatott hármat.
-Elmentem, majd jövök!-szóltam be a konyhába, miután már felvettem a földszinten a cipőm. Lassan batyogtam a szomszéd házikó felé, nagyon féltem. A szívem a torkomban dobogott. Megállva az ajtójuk előtt vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam. Amikor megláttam kinyiototta ki azt hittem elájulok. Azok a kusza, szőke tincsek, és az a vidám csilogással teli szempár. Ezek voltak, amivel találkozott a tekintetem.
-Öhm...szia-köszönt. Nagyon aranyos volt, ahogy zavarba jött.
-Hello...szeretnék...-nehezen jött ki hang a torkomon.-Szeretnék bocsánatot kérni azért az incidensért múltkor-nem bírtam szemébe nézni, ezért inkább cipőm orrának szenteltem figyelmemet.
-Elfogadva-hallottam meg a vidám hangot.
-Tessék?-emeltem fel a tekintetem.
-Elfogadom. Tudjuk milyen vagy. Egy ember, akit megromlasztott a múltja-mosolyhott rám.
-És mi majd megjavítjuk!-jelent meg mellette Liam is. El se tudtam hinni. Ez nem történhetett meg. Nem lehet ekkora szerencsém!-Jajj, gyere már ide!-tárta ki karjait a barna hajú, mire a manó is így tett. Örömmel fogadtam és viszonoztam ölelésüket. Mi ez, ma mindenki ölelje meg Zayn-t nap van? Nem mintha nem esett volna jól...csak fura volt.
-Halljátok...arra gondoltam, hogy elmehetnénk a vidámparkba! Csak hárman. Na?-engedtem el őket várva a válaszra.
-Tőlem mehetünk-mondta Liam mosolyogva.
-Jujj, én imádom!-kezdett el szószerint ugrándozni Niall.
-Apa, elmentünk a vidámparkba!-üvöltött be a házba Liam.
-Oké, menjetek nyugodtan!-hallottuk a választ, és erre el is indultunk. Mikor ránéztem a két mellettem álló srácra mérhetetlen nagy boldogságot éreztem. Néztem ahogy Liam épp nagy beleéléssel mesélt egy viccet, majd ahogy Niall nevetett rajta. Az a nevetés. Senkinek sincs ehhez hasonló az biztos. Végre találtam két barátot. Remélhetőleg igaz barátot. Csak azzal lehetne még jobb, ha ennek a energiabombának foghatnám a kezét. De ha ez nem is fog sose teljesülni, akkor is legalább a barátom.