Megoldjuk együtt, jó?-Narry (és egy kis más;) ) /Mpreg/

Sziasztoook! Sajnálom, hogy csak most hozok részt, pedig három ötlet is van a fejemben, amiből az egyiket végre volt időm befejezni. Táncfellépésem lesz, ami plusz próbákat jelent, fuvola versenyre készülök, ezerrel kell gyakorolnom, és a félévi hajtás is most van, úgyhogy szinte semmi időm, de megpróbálok mostantól két naponta hozni valamit. Hangsúlyozom, csak MEGPRÓBÁLOM, de remélem sikerül is. És hozok majd valami karácsonyit is nektek 24-dikén vagy 25-dikén. Azt eldönthetitek ti, hogy milyen bromance történet legyen, írjátok meg kommentben! ;)
Jó olvasást! xx

A fürdőszoba padlóján ülök, és szorongatom a kezemben azt a kicsi tárgyat, ami megváltoztatta az életem. Észre sem vettem, hogy elkezdtem sírni, csak azt érzem, hogy lábamra cseppennek a meleg könnyek. Remeg a kezem, és elejtem a kis, fehér tárgyat. Nem tudom mit gondoljak, az egész agyam üres. Teljesen elvesztem a kapcsolatot a külvilággal, csak az agyamban előtörő emlékeket látom magam előtt. A fájdalmas emlékeket.

**emlék**

-Sziasztok gyerekek!-jött be az ofő a terembe.-Szeretném bemutatni az új irodalom tanárotokat!-mondta, kinyitotta az ajtót, majd hallottam ahogy valaki belép rajta, de nem nagyon érdekelt, inkább csukott szemmel feküdtem az asztalomon. Viszont amikor meghallottam a lányok halk sóhajait rögtön felkaptam a fejem. Nem kellett volna. Egy húszas éveiben járó félisten állt az osztály előtt. Göndör, vállra omló, barna tincsek, zöld íriszek, amik összekapcsolódtak az én kékjeimmel, ami miatt én elvörösödtem, ő viszont mosolyra húzta azt a csodás száját.
-Sziasztok! Harry Styles vagyok!-mutatkozott be, én pedig attól a pillanattól tudtam, hogy nincs menekvés, menthetetlenül beleszerettem.

Elmosolyom akkori naivságom, amiért azt gondoltam, hogy könnyen elcsábíthatom. Akkor még nem tudtam, hogy mennyi akadály állhat kettőnk közé. Arcom eltorzul, mikor újabb emlékek vetülnek elém.

**emlék**

Mr. Styles már régóta korrepetált engem a tantárgyából, mert hát nem jeleskedtem irodalomból. Most is épp nála voltam, de ahelyett hogy azt figyeltem volna, hogy miről beszél, inkább azt néztem ahogy magyaráz azokkal a vörös ajkaival. Éppen megnyalta őket, mert kiszáradtak a sok beszédtől. Ez a cselekedet viszont nem tett jót nekem alsóbb tájakon.
-Figyelsz Niall?-lengette meg előttem a ceruzát, ami a kezében volt. Megbabonázva bámultam hosszú kecses ujjait, de gyorsan válaszoltam.
-Öhm...igen-bólogattam mosolyogva, mint a jó diákok.
-Tényleg? Akkor miről is beszéltem az előbb?-dőlt hátra a székében karba tett kezekkel, vigyorogva.
-Hát...arról a...-makogtam lesütött szemekkel, és éreztem, ahogy vér szökik az arcomba.
-Aranyos vagy!-nevetett fel. Az szívem akkorát dobbant kijelentésére, hogy szerinrem még a világ másik oldalán is hallották. Belenéztem smaragd zöld szemeibe, és mintha vágyat láttam volna benne egy pillanatra. Elhatároztam magam.
-Azt mondtam, hogy a...-nem tudta befejezni, mert rátapasztottam számat az övére. Magamban imádkoztam, hogy ne lökjön el, mert az nagyon kínos lenne. Szerencsémre viszont visszacsókolt, miután túltette magát a kezdeti sokkon. Bebocsátást kért, én pedig megadtam neki. Nyelve összefonódott az enyémmel. Leírhatatlan érzés volt, ahogy mozgatta a puha ajkait, szinte lebegtem a mámorban. Erre vártam hónapok óta.-Niall...ez nem biztos, hogy jó ötlet-próbált elszakadni tőlem, de minden szó után adott egy puszit az ajkaimra.
-Shh-fogtam meg a tarkóját, és magamhoz rántottam. Hirtelen állt fel és kapott az ölébe, majd megindult valamerre. Arra eszméltem fel, hogy valami puha éri a hátamat. Körbenézve ézsrevettem, hogy a hálószobában vagyunk, én pedig az ágyon fekszem, de nem tudtam jól megszemlélni, mert máris rámdőlt, és vadul vette birtokba a szám. Már rég szűkös volt a nadrágom, de most megéreztem, hogy nála sem jobb a helyzet. Halkan felnyögtem tőle.
-Akarod?-sóhajtotta a számba, utána pedig áttért a nyakamra.
-Igen-egyeztem bele abba, hogy én ma elvesztem a szűzességem.

Magamba roskadva ülök még mindig a hideg csempén. Még mindig nem bírom felfogni azt, amit az előbb tudtam meg. Megdörzsölöm az arcom, de a külvilág még mindig nem jut el hozzám. Le vagyok fagyva. Gyönyörű volt az az éjszaka, életem legszebb estéje volt. Ott aludtam nála, de másnap hamar el kellett mennem. Nem mondott semmit, csak egy puszit kaptam az arcomra. Azt hittem, hogy onnantól kezdve minden jó lesz. Kézen fogva fogunk sétálni, csókolózunk, mint egy pár. De miután már napok óta nem köszönt a folyósón, és lemondta a korrepetálásom, miszerint nincs elég ideje rá, kezdtem megijedni. Miért kerül? Mi a baj? Valami rosszat tettem? Ezek a kérdések keringtek az agyamban akkor. Aztán elmentem hozzá az egyik délután. Bár ne tettem volna.

**emlék**

Félve kopogtam az ajtón. A tenyerem izzadt, gombóc volt a torkomban, és a szívem eszméletlen gyorsan vert. Nagy levegőket véve próbáltam megnyugodni. Ki-be. Ki-be. Mantráztam magamban, amíg ki nem nyílt az ajtó. Felnéztem, és szembetaláltam magam azzal a szempárral, ami mindig rabul ejti enyémet.
-Ni-Niall...te...te mit keresel itt?-hitetlenkedett. Végignéztem rajta. Egy szűk fekete farmer volt rajta, sima fehér polóval. Nagyon dögös volt, ahogy megfeszültek alatta az izmai.
-Én...én-nem találtam a szavakat, mintha minden, amit mondani akartam törlődött volna a fejemből.-Csak...beszélni akartam magával-acéloztam meg a hangom, és határozottan ránéztem.
-Miről?-kérdezte hűvösen, az ajtófélfának dőlve.
-Arról, hogy...-nyeltem egy nagyot.-Miért kerül? Miért nem beszélünk...azóta...-hajtottam le a fejem.-Egy csodás este volt. Életem legszebb éjszakája volt. Mr. Styles nem így érezte? Mert én...
-Niall! Kérlek! Ezerszer mondtam, hogy hagyd el a magázást sulin kívül! Huszonegy éves vagyok!-hördült fel.
-Bocsi, ha ideges vagyok, akkor nem tudok figyelni-sütöttem le a szemem.
-Másszor meg...-sóhajtott fel, miközben megdörzsölte szemeit.-Ez bonyolult. Én tanár vagyok. Te pedig az egyik diákom. Nem lehetek veled együtt! Nem tagadom, kedvellek, de kirúgnak, ha kiderülne, hogy köztünk több van tanár-diák kapcsolatnál. Jobb, ha most elfelejtesz mindent, és túllépsz ezen. Fiatal vagy, én is az vagyok, elöttünk az élet, nem kéne egyikünknek sem elrontani azzal, hogy ezt megpróbáljuk. Találni fogsz mást, akivel majd egy párt alkothattok, nem lesz elöttetek akadály. De minket nem egymásnak teremtettek. Ez csak egy éjszaka volt. Csak egy kis vágy, amit egymás iránt érzünk, semmi több, el fog múlni-ejtette ki az összes olyan mondatot a száján, amit sosem akartam tőle hallani. Mi az, hogy nem egymásnak teremtettek minket? Mi az, hogy majd el fog múlni? Szememet szúrni kezdték a könnyek, de nem engedtem őket útjukra.
-M-mi?-hebegtem.-D-de, én azt hittem...-nem hagyta, hogy befejezzem.
-Mit hittél? Hm? Azt, hogy majd mostantól kézen fogva sétálunk, hozzám költözöl, mindennap én viszlek a suliba, és a folyosón csókkal búcsúzunk el? Ezt hitted? Hm?-emelte fel a hangját.-Milyen kis naiv vagy, Niall! Sokat kell még tanulnod! Az az éjszaka egyszeri alkalom volt, mondhatni úgy, hogy egy hiba. Nem kellett volna megtörténnie, és akkor nem dédelgetnél hiú reményeket.-halkított vissza normál hangerőre.-Sajnálom, Niall! De ne várj tőlem semmit! Nem tartozok neked semmivel!-csukta be az ajtót az orrom előtt. Ott álltam teljesen lefagyva, darabokra tört szívvel. Hiba volt? Szerinte tényleg hiba volt, hogy lefeküdt velem? Én magam a szemében egy hiba voltam? Éreztem a könnyeket lefolyni az arcomon. Elveszettnek éreztem magam, semmire kellőnek. Hietelen megfordultam, és csak rohantam, rohantam, amíg haza nem értem. Szinte beestem az ajtón, de nem érdekelt. A szüleim még nem voltak itt, aminek örültem, mert nem volt kedvem magyarázkodni.
Felszaladtam a szobámba. Megláttam a falaimon lévő képeket. Majdnem az összesen ő szerepelt. Titokban csináltam az összes fotót, ezért egyiken sem nézett a kamerába. Hirtelen öntött el a düh. Ökölbe szorítottam az ujjaim, majd szinte ordítva kezdtem el letépni az összes fényképet a falamról.
-Azért nem engedtem be a szüleimet a szobámba, mert ezeket rejteggettem?! Azért hazudtam nekik, hogy tanulok az egyik barátommal, hogy titokban láthassalak a suliból hazamenet?! Azért sóvárogtam utánad ennyire, hogy megtapasztalhassam a gyönyört, amit aztán elveszel tőlem?! Azért szeretlek az életemnél is jobban, hogy aztán a szemembe vágd, hogy én csak egy hiba voltam?!-üvöltöttem miközben széttéptem az összes képet, de a végére már csak keservesen zokogtam. Fulladoztam a könnyeimben, levegőt is alig kaptam. Bebújtam a paplanom alá-amin ott voltak a képek maradványai-, hogy a párnába fúrva az arcom bőghessem ki bánatomat.

Lassan kezdem felfogni azt, amit látok. A két csíkot a teszten.
-Nem lehet! Nem történhet iylen!-suttogom magam elé meredve. Hirtelen hajítom el a terhességi tesztet az ajtó felé, de az éppen abban a pillanatban nyílik ki. Szerencsére Zayn jó reflexeinek hála, elkapja a felé repülő tárgyat, amit szemügyre is vesz. Látom, ahogy szép lassan kifolyik a vér az arcából, de hamar rendezi magát, és leguggol elém.
-Gyere ide!-mondja, mire belőlem kitör a zokogás, és a nyakába vetem magam. Nem bírom megérteni, hogy a legjobb barátom még ekkor is mellettem áll. Tényleg igaz barát.-Sss! Gyere!-kap fel a karjaiba, majd bevisz a szobámba, és lefektet az ágyra.-Főzök neked teát, addig próbálj egy kicsit aludni. Ha kipihented magad akkor megbeszéljük ezt a dolgot. Megoldjuk együtt, jó?-közelít felém, de ahelyett hogy az arcomra adna puszit, a számon érzem meg ajkait. Nem tudom hová tenni, de nincs már energiám megkérdezni.-Szia, te kis csibész!-nyom csókot pocakomra, ami már egy kicsit dudorodik. Meglepődök, de ő betakar, és a puha anyag melegsége az utolsó löket, hogy elmerüljek az álmok világában, ahol egy ideje most először álmodom szépet, a jövendőbelimről, aki egy fekete hajú, kreol bőrű srác, és kisfiamról, akinek göndör haja emlékztet egy zöld szemű férfira.