Lehetséges-Ziall

Sziasztook! Nem, sajna nem résszel jövök, hanem egy kis történettel, remélem ennek is nagyon örültök! :) Az új fejezetet, pedig ha minden jól megy holnap hozom, de ha nem, akkor se keseredjetek, mert szombatonként mindenképp hozok, tehát egy héten egy rész biztos lesz, hacsak nem szólok, hogy valamiért mégsem.
Jó olvasást! ;)

Lassan bandukoltam egyedül az iskolából hazafelé. Emlékszem, amikor még ketten sétáltunk ilyenkor suli után kézen fogva, és mindig átmentünk a parkon, és ott mindenegyes nap megfogadta, hogy sosem hagy el, és örökre szeretni fog. Elmosolyodtam az emlékre. Ha nagyon koncentráltam, még éreztem, ahogy keze a kezembe simul, ahogy a hátamat simogatja, ahogy beleszuszog a fülembe. Most csak az All Of Me szólt max hangerővel a fülemben. Elszomrodva mentem tovább. Három éve már, hogy kisétált az életemből. Csak annyit mondott, már nem szeret, ne keressem soha. Majd másnap üresen állt a házuk.
Megrázva fejem űztem el a rossz emlékeket, és bementem a házunkba, ahova időközben megérkeztem.
-Itthon vagyook!-üvöltöttem, míg levettem a cipőm. A konyhában találtam rá szüleimre, akik furán mosolyogtak.-Mi az?-emeltem fel egyik szemöldököm.
-Semmi, csak van egy meglepi a szobádban!-kacsintott anya.
-Ahj...tudjátok, hogy nem szeretem a meglepetéseket...-sóhajtottam. Csakis az első és egyben egyetlen szerelmemtől fogadtam el őket. De ő már nincs nekem. Felbaktattam a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba. Fel se nézve ledobtam az asztalom mellé a táskám, mire meghallottam egy hangot.
-Szia, Niall-szinte suttogta, de én akkor is felismertem. Ijedten kaptam fel a fejem, és mikor szemem is igazolta, hogy jól hallottam, azt hittem elájulok. Ott volt. Három éve először ott volt előttem élőben. Nem hittem el. A szívem ki akart ugrani a helyéről, a gyomrom labda méretűre zsugorodott, a kezem izzadni kezdett. Pont ugyanúgy, mint három éve. Csak néztem a fekete, felfelé meredező tincseit, az aranyos orrát, amit mindig megharaptam, a felsőtestét, ami még így, bőrdzseki alatt is látszott, hogy izmos. És a szemeit. A két, szinte fekete színű, óriási íriszeket, amik engem vizslattak. Bizonytalanság csillogott bennük.
-Uhm...-nem bírtam mit mondani, még mindig csak bámultam őt pislogás nélkül. Lassan elvigyorodott.
-Olyan hihetetlen. Sosem gondoltam volna, hogy valaha újra látlak-mosolygott tovább, de még mindig alig halhatóan beszélt.-Mennyit változtál-állt fel az ágyamról lassan, és néhány lépéssel közelebb jött.-Nőttél-mosolyogtak a szemei, de sötét karikákat fedeztem fel alattuk. Három éve csak a válláig értem, de most már csak fél fejjel volt nagyobb nálam.-Más a hajad is, régen nem állítottad így fel-mutatta meg saját haján felfelé mozgó kézmozdulatokkal.-Férfiasabb is lettél. És izmosabb-vette szemügyre a bicepszeim. Amikor eltűnt a konditerembe menekültem. Egyfolytában ott voltam, és fél ájultra hajszoltam magam, csak hogy ne tudjak gondolkozni se. Azóta rendszeresen jártam, de most már normálisan.-És a szemeid-lépett még közelebb.-Más árnyalatúak. Sötétebbek lettek. És sejtelmesebbek-suttogta, mire megborzongtam és lehunytam szemeim. Három év után is ugyanaz a testem reakciója.
-Z-zayn...öhm...hol voltál?-kérdeztem szemeimet még mindig csukva tartva. Nem azt a kérdést tettem fel, hogy mit keres itt, mikor jöttek vissza. A legfontosabb nekem az volt, hogy miért hagyott el.-Miért hagytál három évre magamra? Miért kellett szenvednem?... És kell még most is...-halkultam el a végére, de így is meghallotta.
-Tessék? Még...még mindig szeretsz? Még mindig érzel valamit irántam? Nialler, kérlek válaszolj!-könyörgött kétségbeesetten. Becenevem az ő hangján megmelengette szívemet. Kinyitva szemeim belenéztem övéibe, és döbbenetemre könnyek csillogtak bennük.
-Zayn...mi történt abban a három évben?-suttogtam félve a választól.
-Nialler...uhh...-fordította el a fejét, majd lassan levette a dzsekijét és az ágyamra rakta. Nem tudtam mit akar. Polója szegélyét felhúzva megláttam egy hosszú heget, ami jobb csípőcsontja szélétől a hasa közepéig húzodott, kicsit átlósan lefelé, így a nadrágja gombjánál végződött. A szív alakú tetoválásának csücskén is átment a vágás, így két részre választotta a fekete szívet. Emlékszem még miattam tetováltatta magára, mint igaz szerelme jeléül.
-E-ez mi?-kérdeztem, miközben odalépve kinyújtottam kezem, és szememmel engedélyt kérve végigsimítottam rajta.
-Amikor hirtelen bejelentettem, hogy nem szeretlek, majd elköltöztünk...semmi sem volt igaz, amit mondtam...akkor is szerettelek...csak...rákos lettem-mondta halkan, én pedig utolsó kijelentésére óriásit nyeltem, majd kikerülve őt leültem az ágyamra, és tenyerembe temettem az arcom. Éreztem, ahogy besüppedt mellettem a matrac.
-Én...ez...-nem tudtam megint mit mondani.
-Sss...ne mondj semmit-helyezte először óvatosan a hátamra a kezét, majd mikor érezte, hogy nem ellenkezem, közelebb húzott magához, én pedig vállára döntöttem fejem.
-Meséld el! Kérlek!-kértem őt.
-Emlékszel amikor elvittelek arra a sziklára este, és csillagokat néztünk?-kérdezte, mire bólintottam, és elmosolyodtam életem talán legszebb élményén. Minden tökéletes volt.-Aznap tudtam meg, hogy csontrákom van. Neked sosem mondtam, de voltak panaszaim, így elmentünk orvoshoz, és akkor kaptam meg az eredményt. Azt mondták van esélyem, de Amerikában több lenne, így szüleim elhatározták odamegyünk. Azért mondtam, amit mondtam a költözésünk előtti nap, mert azt hittem meghalok. Sőt biztos voltam benne, hogy nekem ennyi jutott. De aztán Amerikában kemoterápiára jártam elég sokáig. Egy fél éve hagytam abba. A hajamon még látszik, elég rövid, mert épp visszanövesztem-nézett rám, mire végül én is fellestem rá, és tényleg észrevehetően rövidebbek voltak a fekete tincsek. Halványan rámmosolygott, amit viszonoztam.-Utána megműtöttek, mert a kemo csak visszatartotta a daganatot, így nőni nem nőtt, de nem is javult az állapotom. Úgy hívták az orvost, hogy Dora[csak Dóri miatt ;)]. Nagyon kedves volt. Amikor megvizsgált, mindig meghallgatta ahogy mesélek rólad. Elmeséltem neki amikor először találkoztunk, azt is amikor bevallottam neked mindent, és azt is amikor hazudva neked és magamnak ott kellett haggyalak. Mindig meghallgatott és a végén mindig tudott valami olyat mondani, ami miatt mégha kicsivel is, de jobb kedvem lett. A műtét sikeres volt, mindegyik kontroll vizsgálat azt mutatta, hogy a daganat sehol sincs. Ezért amint lehetett eljöttem ide. Látni akartalak. Minden vágyam volt, hogy újra lássam azokat az égkék szemeket, hogy a szőke tincseket újra érezzem átsiklani az ujjaim között. Én még mindig ugyanúgy szeretlek, Nialler. Nem tudom ez hogy lehetséges, nem hittem abban, hogy van igaz szerelem. De amit én érzek az biztosan az. És sosem fog enyhülni-simogatta a hátam, éreztem a hangjában megbúvó rettegést. Félt, hogy én már nem így érzek.-Folytathatnánk ott...ahol abbahagytuk?-remegett a hangja a feszültségtől. A lepkék újra csapkodni kezdtek a gyomromban, a szívem ritmusa a kétszeresére gyorsult ettől a kérdésétől.
-Én...én is érzem azt, mint ré-régen...szeretlek még mindig tiszta szívemből...-suttogtam mindvégig a szemébe nézve, neki pedig újra fátyolos lett a tekintete a könnytől.-Csak...eltűntél három év szinte szónélkül, most meg idejöttél, és felkavarva az életem elmondtad az igazságot. Egy kicsit még várhatnánk? Találkozzunk, beszélgessünk. Változtunk, és lehet, hogy akibe szerelmesek vagyunk, mar nem is létezik. Jó?-kérdeztem monológom befejeztével. Megkönnyebbülve sóhajtott, majd bólintott. Még néztük egymást, nem tudtunk betelni a másik látványával, majd Zayn egyszercsak ásított egy óriásit.
-Fáradt vagyok...hosszú volt a repülő út és nem tudtam rajta aludni-magyarázta, nekem meg kikerekedtek a szemeim.
-A repülőtérről rögtön idejöttél?-csodálkoztam még mindig.
-Igen, apáék kiraktak itt, a cuccom meg hazavitték-válaszolt, mire én szószerint a nyakába ugrottam, ezért ő a lendülettől hátradőlt az ágyon, én pedig rajta feküdtem a nyakát átkarolva, míg ő a derekamat markolta.-Akkor másképp teszem fel az elöző kérdésem...nem folytatjuk, hanem...újrakezdjük?-nézett felváltva a két szemembe. Elmosolyodva közelebb hajoltam hozzá, majd apró puszit hintettem az ajkaira. Olyan rég vágytam erre, hogy azt hittem elrepülök a boldogságtól.
-Igen-leheltem, mire elmosolyodott és adott a homlokomra egy puszit. Mellkasára fektettem fejem, majd lehunyva szemem kezeimmel most már a polóját szorítottam az oldalán. Beszívtam egyedi illatát, mely ciprusi gyümölcsök, és friss föld keveréke lehetett, de nem tudtam biztosra megállapítani.
-Szeretlek, Nialler!-hallottam fülem mellett suttogását, amitől kábultan-az illata teljesen kikészít-elmosolyodtam.
-Én is, Zayn!-suttogtam vissza, mire éreztem, hogy karjai szorosabban ölelnek.
Három éve először mosolyogva, és boldogan aludtam el.

***

-Isteni vagy, baba!-zihált Zayn az előbb átélt eseményektől. Lehúzva a gumit magáról, bedobta a kukába, majd felémfordulva elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem halvány mosollyal arcomon, majd én is feléfordultam.
-Csak örülök, hogy újra az enyém vagy!-hajolt közelebb és adott egy csókot. Odabújtam hozzá, így izzadt, fáradt, saját nedveinktől csatakos testünk minden porcikája összeért, és ezt szeretem a legjobban. Így éreztem a leginkább, hogy teljesen az enyém.
-Csak a tiéd!-pusziltam bele nyakába, majd a fáradtság legyőzött, így hamarosan az álmok világát jártam.
Az ember boldog, ha egy számara fontos személy vele van. De még boldogabb, ha egy elvesztett, fontos személyt végül visszakap.